Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem mindennapi események játszódtak le az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján. A dallasi Kyrie Irving ugyanis sérülten lett a nap hőse.

A nap hőse a dallasi Kyrie Irving volt, aki sérülten is elvállalta a büntetőket.

Kyrie Irving, sérülten
Kyrie Irving sérülten is világklasszis
Fotó: Getty Images via AFP/2025 Getty Images

Kyrie Irving sérülten büntetőzött

Irving az első negyedben egy szabálytalanság után ellenfele lábára érkezett meg, és

súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

A 32 éves NBA-bajnok két segítő 

vállára támaszkodva elindult az öltözőbe, de aztán meggondolta magát, és a büntetővonalhoz vitette magát, majd – a közönség álló ovációja közepette – mindkét büntetőt értékesítette.

Az amerikaiakkal olimpiai és világbajnok irányítóhoz kapcsolódó hír, hogy 

nemrég bejelentette, a 2028-as Los Angeles-i játékokon már szülőhazája, Ausztrália színeiben szeretne részt venni.

Ami pedig a találkozót illeti, a Dallas 122-98-ra kikapott a Sacramentótól, Jason Kidd vezetőedző pedig közölte, hogy lassan nincs kit pályára küldenie, mert a februárban Luka Doncicért a Los Angeles Lakerstől érkezett Anthony Davis az első mérkőzésén kidőlt, mint ahogy az alapemberek közül Daniel Gafford, Dereck Lively és P.J. Washington sem egészséges.

A Detroit 134-106-ra verte a Utah Jazzt, és utóbbi 11 meccséből tízet megnyert - erre 2008 óta nem volt példa a Pistons történetében.

Shai Gilgeous-Alexander, a nyugati éllovas Oklahoma City Thunder ásza 51 ponttal vezette sikerre csapatát. Az idény legjobbjának járó MVP-cím kanadai várományosa negyedszer jutott el a szezonban 50 pontig a Houston Rockets ellen 137-128-ra megnyert mérkőzésen, emellett kilencedszer érte el a 40 pontos határt – ilyen statisztikával senki sem rendelkezik a jelenlegi mezőnyben. A Thunder 50/11-re javította győzelmi mérlegét, a nyugati főcsoportban a többi csapat még 40 diadalnál sem tart – írja az MTI.

Az atlantai Caris LeVert szerezte együttese utolsó hét pontját a memphisi 132-130-as győzelem során, a győztes duplát pedig egy labdaszerzést kövezően, a meccs végét jelző dudaszó pillanatában dobta be.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!