Már az első negyedben ellépett a Denver, 35-23-as előnnyel mehettek el az első szünetre, de az is igaz, hogy a félidőre ez a 12 pontos előny nyolcra olvadt. Ennek ellenére a hazaiak nem adták ki a kezükből az irányítást, a harmadik 12 percben tovább növelték az előnyt, amely a végére 16 pontos győzelmet és összességében 3-2-es vezetést hozott Nikola Jokicéknak. A mérkőzés legeredményesebb kosarasa a denveri Jamal Murray lett 43 ponttal, a teljesítménye tényleg kiemelkedett a mezőnyből, de mellette a csapat szerb óriása is varázsolt, ami nem egy szokatlan látvány tőle az NBA-ben, de ez egy másik téma is lehetne.
Murray mellett Jokic sem tétlenkedett a meccsen, amelynek a végére csak összehozott egy tripla duplát, azaz a szerzett pontokban, lepattanókban és asszisztokban is kétszámjegyű mutatóval végzett (13 pont, 10 lepattanó és 12 assziszt). A Denver Nuggetsnek így már csak egy győzelem kell ahhoz, hogy lezárja a párharcot és továbbjusson a következő körbe.