Mindössze ötven százalék esély volt arra, hogy Corbin játszhat az első hazai meccsén a szezonban, ugyanis a hét elején megcsípte egy rovar, ami miatt bedagadt a bokája.
Valami megcsípett, de még mindig nem tudom, hogy mi. Nagyon rossz volt reggel. Abban sem voltam biztos, hogy fogok-e tudni játszani. A feleségem nagyon aggódott. Sosem volt még hasonlóban részem. Szuper furcsa volt
– nyilatkozta csütörtökön az újságíróknak a 2019-es World Series-győztes dobó, aki egy különleges kezelésen vett részt a meccs előtt.
A Rangers edzője, Bruce Bochy elárulta, borzalmas állapotban volt a játékosa, így csupán ötven százalék esélyt jósolt annak, hogy kezdeni fog a csütörtöki összecsapáson.
„Alig tudott járni, amikor bejött a klubházba. Nem tudom, hogy pók volt-e, vagy más csípte meg, de valamiféle méreg kerülhetett a szervezetébe” – mondta Bochy az ESPN-nek.
A rejtélyes csípés ellenére Corbin végül kezdett a dombon, és nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott, ugyanis öt inning alatt hat strikeoutot jegyzett, emellett mindössze öt találatot és csak egy futást engedélyezett a Los Angeles-ieknek a 3-1-re megnyert bajnokin. A Rangers aztán magyar idő szerint péntek éjjel is legyőzte az Angels csapatát, így jelenleg vezeti az AL (American League) nyugati csoportját.
A 35 éves Corbin március közepén csatlakozott a 2023-as bajnok Texashoz, miután hat év után távozott a Washington Nationalstől.