Közel százra emelkedett a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban történt héfő éjjeli diszkótragédia áldozatainak száma. Az országszerte ismert szórakozóhely egyik födémeleme omlott a bentlévőkre, ami után számos áldozat rekedt a romok alatt.
Az ESPN amerikai híroldal megerősített helyszíni információi szerint az áldozatok között volt a profi baseball-liga, az MLB két korábbi sztárjátékosa, Octavio Dotel és Tony Blanco is, valamint a korábbi hétszeres All Star-válogatott, Nelson Cruz húga, Nancy Cruz is.
Dotelt hat órával a tragédia után még élve találták meg a mentőalakulatok, de az 51 éves exjátékos a kórházba szállítás során meghalt. Tony Blanco már nem volt életben, amikor rátaláltak.
Az 51 éves Dotel 1999 és 2015 között tizenöt idényt töltött az MLB-ben, ez idő alatt 13 csapatban fordult meg (az ilyen ide-oda vándorlás meglehetősen gyakori az MLB-ben). Karrierjét a New York Mets csapatában kezdte, legnagyobb sikerét azonban a St. Louis Cardinalsszal érte el, hiszen aktív tagja volt a 2011-ben World Seriest, azaz bajnoki címet nyerő csapatnak.
A 43 éves Blanco 2000 és 20008 között csak alacsonyabb osztályokban játszott, 2005-ben azonban 56 meccsen az MLB-bene is pályára lépett a Wahington Nationals színeiben. Profi pályafutása során megfordult Japánban és hazájában is.
Kapcsolódó cikk:
