Megállapodást kötöttek a Los Angeles Lakers többségi tulajdonrészének eladásáról. Az ESPN információi szerint 10 milliárd dollárért kelt el a franchise, ami minden idők eddigi legnagyobb tranzakciója az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Sajtóhírek szerint a jelenlegi tulajdonosi kör, a Buss család egy ideig még kisebbségi tulajdonosként lesz jelen, Jeanie Buss marad a Lakers elnöke és kormányzója. A megállapodás részeként garantálták, hogy Buss a belátható jövőben továbbra is irányítani fogja a csapatot, és Walter teljes mértékben támogatta ezt a tervet források szerint.
A Buss család, egész pontosan a néhai Jerry Buss 1979-ben 67,5 millió dollárért vette meg az együttest – a tranzakció a Los Angeles Kings és a Los Angeles Forum tulajdonjogát is magában foglalta. Buss 2013-as halála után a csapat a gyermekeire szállt, lánya, Jeanie azóta a Lakers kormányzójaként tevékenykedett. A Lakers az elmúlt 45 évben 11-szer nyerte meg a bajnokságot, amivel a legsikeresebb NBA-csapat ebben az időszakban. Összességben pedig 18 bajnoki címével a Boston Celtics mögött minden idők második legeredményesebb csapata.
Az új tulajdonos Mark Walter, a TWG Global vezérigazgatója és elnöke, akinek 2021 óta már kisebbségi részesedése volt a franchise-ban. A 65 éves Walter, akinek vagyona több mint 310 milliárd dollárra tehető, több sportklubot is birtokol, többek között részesedése van a Los Angeles Dodgers baseballcsapatában, a Los Angeles Sparks női kosárlabdacsapatában, valamint a Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapatában és az amerikai női profi jégkorongligában, de több motorsportcsapat is a tulajdonában áll, például a Forma-1-be jövőre csatlakozó Cadillac.
Az összes észak-amerikai sportágat tekintve az eddigi legdrágább csapat az NBA-rekordbajok Boston Celtics volt, amely márciusban 6,1 milliárd dollárért kelt el.