Az NFL elmúlt évtizedének egyik legjobb elkapója még májusban részt vett egy bokszgálán Miamiban, ami után lövések dördültek el. A közösségi médiában aztán megjelentek olyan felvételek, amelyeken látható, amin többen is összeverekedtek, a tömegben pedig Antonio Brown kétszer is rálőtt az egyik emberre.
Bár a rendőrségi jelentések szerint senki sem sérült meg, a tavasszal visszavonult 36 éves sportolót őrizetbe vették, ám néhány órával később szabadon engedték. Brown másnap magyarázatot adott a közösségi oldalán, ám mindent tagadott, sőt azt állította, hogy őt próbálták megtámadni.
„Többen is megtámadtak, megpróbálták ellopni az ékszereimet és fizikai sérülést akartak nekem okozni. A rendőrség ideiglenesen őrizetbe vett, ám a néhány videó ellenére rögtön szabadon engedtek, amikor meghallották az én verziómat a történtekről. Még aznap este hazamentem és nem tartóztattak le” – hangsúlyozta Brown az X-en, hozzátéve, hogy az ügyvédein keresztül vádat készül emelni a támadói ellen.
Ennek ellenére most Brown ellen gyilkossági kísérlet miatt elfogatóparancsot adtak ki. A vád szerint Brown előbb megütött egy férfit, majd egy biztonsági őrtől elvett lőfegyverrel kétszer is rálőtt. A megütött férfi azt állította, hogy az egyik golyó súrolta a nyakát, ám az egykori kiváló elkapónál nem találtak fegyvert az őrizetbe vételekor. A férfi a térfigyelő kamerák segítségével azonosította Brownt, sőt azt állította, hogy 2022 óta személyesen ismeri.
A Miami Rendőrkapitányság szóvivője az ESPN-nek elmondta, hogy Brown nem adta fel magát, és egyelőre nem is tartóztatták le. Brownt 10 ezer dolláros óvadék letétbe helyezésére kötelezték a tárgyalásig, valamint házi őrizetben kell maradnia. A gyilkossági kísérlet vádját súlyosbítja, hogy korábban többek között jogi ügyek, pénzügyi perek és családon belüli erőszak miatt többször is letartóztatták.
A Super Bowl-győztes és négyszeres All-Pro játékos pályafutása során a Pittsburgh Steelersnél, az Oakland Raidersnél, a New England Patriotsnál és a Tampa Bay Buccaneersnél is megfordult.