Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egyik legnagyobb alakja, aki játékosként és edzőként is beírta nevét a kosárlabda történetébe,vasárnap éjjel 88 éves korában elhunyt. A Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) háromszor is beválasztott Lenny Wilkens öröksége messze túlmutat a győzelmeken és bajnoki címeken az NBA-ben: Wilkens a sportág méltóságát és emberségét testesítette meg több mint négy évtizedes pályafutása során.
Lenny Wilkens-t az liga történetének egyik legnagyobb játékosaként és edzőjeként tartották számon. A kosaras 15 szezon során kilencszer választották be a legjobb csapatba (All-Star) volt, és három együttesben is átlagosan 16,5 pontot és 6,7 gólpasszt jegyzett meccsenként. Védekezésben kiemelkedő játékosnak számított; büszke volt arra, hogy le tudta kapcsolni az ellenfél legjobbját. 36 évesen például a Cleveland Cavaliers színeiben 1973-ban (abban az évben kezdte az NBA a szerzett labdák vezetését) meccsenként 1,3 szerzett labdát átlagolt — derült ki az Athletic oldaláról. Persze ez csak egy apró mozzanat a később történelmet író edző páratlan karrierjében.
Lenny Wilkens öröksége az NBA-ben
Wilkens a harmadik legtöbb győzelmet jegyző edző az NBA történetében: 32 szezon alatt 1 332 győzelmet könyvelhetett el, és 1979-ben bajnoki címig vezette a Seattle SuperSonicsot. Az alapszakaszbeli győzelmek számát tekintve csak a San Antonio Spurs legendája Gregg Popovich és a Dallas Mavericks egykori trénere Don Nelson előzi meg őt. Wilkens szerepelt az NBA 50. évfordulós csapatában 1996-ban, majd az 75. évfordulós csapatában 2021-ben; ezek kapcsán az NBA történetének tíz majd később a legjobb tizenöt edzői között is elismerték őt. A James Naismith Kosárlabda Hírességek Csarnokába játékosként választották be 1989-ben, edzőként pedig 1998-ban; továbbá elismerték az 1992-es amerikai válogatottal (Dream Team) szerzett aranyéremben betöltött segédedzői szerepéért is.
Wilkens volt az Egyesült Államok vezetőedzője az 1996-os, atlantai olimpián, ahol csapata aranyérmet szerzett.
Wilkens az egyetlen olyan játékos–edző az NBA történetében, aki egyszerre töltött be ilyen kettős szerepet két csapatnál is: 1969–1972 között a SuperSonicsnál, majd 1974–75-ben a Portland Trail Blazersnél. Őt követően csak egy ember, a Boston Celtics egykori játékosa, Dave Cowens vállalt még hasonló szerepet.
„Lenny Wilkens az NBA legjavát képviselte. De még lenyűgözőbb az elkötelezettsége a sportág és a szurkolók iránt, különösen szeretett seattle-i közössége felé, ahol szobra is áll. Számtalan fiatal életére volt hatással, valamint generációk játékosaira és edzőire, akik Lennyt nemcsak nagyszerű csapattársnak vagy edzőnek, hanem rendkívüli mentornak tartották — mondta el az NBA elnöke Adam Silver a vasárnapi közleményében.
Egy lelkész ajánlotta kosarasnak
Wilkens 1937. október 28-án született New York City brooklyni kerületében. Dodgers baseballcsapatának rajongójaként nőtt fel, és fiatalkorában egyszer élelmiszert szállított az egyik minden idők legnagyobb baseballjátékosának, Jackie Robinsonnak. Wilkens apja akkor halt meg, amikor Lenny öt éves volt; édesanyja gondoskodott arról, hogy Lenny a katolikus hitben nevelkedjen, és ministránsként szolgált a Chauncey utcai Holy Rosary templomban.
A kosárlabda kezdetben inkább mellékes dolog volt a fiatal Wilkens életében: a brooklyni Bedford-Stuyvesant negyedben található Boys High School első éveseként a 15 fős csapat 15. játékosaként tartották számon. A Wilkens családnak pénzre volt szüksége, ezért Lenny abbahagyta a csapatot, és munkát vállalt az Anastasio élelmiszerboltban — itt találkozott Robinsonnal.
Később Wilkens visszatért a kosárlabdához, és ösztöndíjat szerzett a Providence College edzőjétől, Joe Mullaney-től, aki egy levél alapján figyelt fel rá — a levelet a Holy Rosary templom lelkésze, Tom Mannion írta.
Mannion mentorálta Wilkenst, és ajánlólevelet küldött egy másik papnak, aki egyben a Providence sportigazgatója volt. Mullaney ösztöndíjat ajánlott Wilkensnek, miután Mullaney apja látta, ahogy Lenny mennyire remekelt a pályán 1956 nyarán, a Flushing kerületben rendezett középiskolás tornán.
Wilkens 185 cm magasra nőtt, 82 kilós volt, és kétszer is bekerült az ország legjobb csapatába (All-American), mint a Providence játékosa. Amikor a St. Louis Hawks a 1960-as NBA-draft hatodik választásával kiválasztotta, már 1193 pontot szerzett, és történelmet írt azzal, hogy vezérletével a Friars először jutott be kétszer is az NIT (National Invitation Tournament) mezőnyébe.
Wilkens lett az első játékos az iskola történetében, akinek visszavonultatták a mezszámát, majd 2006-ban beiktatták a College Basketball Hall of Fame-be.
Kiemelkedő labdakezelő volt, különösen bal kézzel, pontos közép távoli dobásaival, a gyűrűhöz való eljutás képességével és azzal, hogy remekül érzékelte a pálya történéseit — tudta, mikor és hogyan kell passzsávot találni, vagy helyzetet teremteni, ha épp nem volt.
Hallhatatlan edzővé vált
Wilkens egyetlen NBA-döntős szereplése újoncként történt, 1961-ben, amikor a St. Louis öt mérkőzésen kikapott a Boston Celticstől. A Hawks színeiben ötször lett All-Star, köztük 1967–68-ban, az utolsó szezonjában a csapatnál, amikor először átlagolt 20 pontot és 8 gólpasszt felett meccsenként. Ugyanebben az évben Wilt Chamberlain mögött második lett a legjobb játékos (MVP) szavazáson. Miután lemaradt az MVP-címről, a St. Louis elcserélte Wilkenst a frissen alakult Seattle SuperSonicshoz, büntetésképp, amiért nem akarta aláírni a szerződést, amit túl alacsony összegűnek tartott.
Wilkens azonban dominált Seattle-ben, négy szezon alatt 19,5 pontot és 9,0 gólpasszt átlagolt, az utolsó három évben pedig már edzőként is tevékenykedett.
1970-ben az egész ligát vezette gólpasszokban (9,1/meccs), és a következő két évben még ezt is túlszárnyalta. A Seattle 1972 nyarán Clevelandbe cserélte Wilkenst, ahol 35 évesen 1973-ban elérte kilencedik, egyben utolsó All-Star-válogatottságát: 20,5 pontot és 8,4 gólpasszt átlagolt. Utolsó aktív szezonjában, 1974–75-ben, már a Portland Trail Blazers játékos-edzőjeként szerepelt, és pályafutása legalacsonyabb statisztikáit hozta — pontokban, lepattanókban, dobásokban és percekben. Ez az év azonban már átmenetet jelentett számára az edzői karrierje felé.
Még egy szezont töltött a Blazers edzőjeként, majd egyéves kihagyás után visszatért korábbi csapatához, a Seattle-hez, és azonnal döntőbe vezette őket 1978-ban, majd 1979-ben megszerezte első és egyetlen NBA-bajnoki címét.
Tizenegy szezon alatt (beleértve játékos-edzői időszakát is) összesen 478 győzelmet aratott a Sonicsnál.
1986-ban visszatért Clevelandbe, ahol hét szezon alatt további 316 győzelmet szerzett. Egyetlen „hibája” az volt, hogy a Michael Jordan-féle korszakban edzősködött — Jordan többször is összetörte Wilkens tehetséges és sikeres Cavaliers-csapatainak bajnoki címről szőtt álmait.
Wilkens 1993-ban hagyta el a Cleveland kispadját, hogy átvegye az Atlanta Hawks irányítását — annál a csapatnál, amely annak idején draftolta. Első szezonjában rögtön elnyerte pályafutása egyetlen „Év Edzője” díját, miután 57 győzelemig és Főcsoport-elődöntőig vezette a Hawkst. Az Atlanta Wilkens minden szezonjában rájátszásba jutott, kivéve az utolsóban, 2000-ben. Később a Toronto Raptorsnál és a New York Knicksnél is edzősködött, mígnem 2005-ben, a Knicks vezetőedzői posztjáról való lemondásával véget ért a legendás karrierje.
- Kapcsolódó cikkek:
