Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz amerikai kosárlabdázás történetében kevés olyan játékost lehet felsorolni, akik nem csupán játszották a sportágat, hanem újradefiniálták annak menetét, esztétikáját és megítélését. Egyből eszünkbe is juthat, hogy ó igen! Ott volt Kareem Abdul-Jabbar, Michael Jordan, LeBron James vagy akár Stephen Curry, akik mind megváltoztatták a játékot valamilyen formában. A február 22-én 76. életévét betöltő Julius Erving viszont megalapozta a ma látott kosárlabdát. Az utcai stílust bevitte a profik ligájába, ezzel pedig a feje tetejére állította Amerikát. Amikor a hetvenes évek elején egy vékony, hosszú karú fiú megjelent az amerikai profi kosárlabdában, még senki sem sejtette, hogy hamarosan egy teljes generáció képzeletét fogja megváltoztatni. Játéka előkészítette az utat a következő generációk szupersztárjai számára, miközben személyisége és méltósága példát mutatott egy sokszor viharos kosárlabda-korszakban.

Fotó: ROB KIM / GETTY IMAGES NORTH AMERICA
A kosárlabda tette teljessé Julius Erving életét
A Long Island-i Roosevelt munkásnegyedéből induló fiú története azonban messze túlmutat a látványos zsákolásokon és a bajnoki gyűrűkön. Erving 1950-ben látta meg a napvilágot New Yorkban. Apját korán elveszítette, egy autóbalesetben hunyt el. Gyerekkorát édesanyja fegyelmezett, vallásos nevelése határozta meg. Később Erving többször is elmondta, hogy az anyja tartása, munkamorálja és hite adta meg számára azt a belső stabilitást, ami végigkísérte karrierjét. Rendszeresen kosárlabdáztak barátjával, Archie Rogersszel a lakóhelyükhöz közeli Campbell Parkban, ahol a pálya egy víztorony lábánál állt. Telente azonban túl hideg volt a szabadtéri kosarazáshoz, így kerestek egy helyet maguknak, ahol fedél alatt játszhatnak.
Talpraesettek voltak, 12 évesen, 1962-ben besétáltak a Hempstead Salvation Army csapatának edzésére, hogy szeretnének kosárlabdázni. Ez nem volt éppen mindennapi cselekedet, abban az időszakban egy színes bőrű srác sem volt a csapatban. Az edző, Don Ryan mégis lehetőséget biztosított nekik. Archie Rogers később úgy nyilatkozott erről, hogy gyerekként sosem tapasztaltak rasszizmust, kiváló csapatot alkottak együtt.
Erving magas, vékony, hosszú karú gyerek volt, aki eleinte inkább ügyességével, mint fizikumával tűnt ki. Az atletikusság azonban korán megmutatkozott: gyors volt, koordinált és meglepően jó térérzékeléssel rendelkezett. Az utcai pályákon tanulta meg azt a kreatív, ösztönös játékot, amely később a védjegye lett. A streetball szabadsága és az iskolai kosárlabda struktúrája egyszerre formálta, hogy később korszakos legendává váljon. Itt született a „Dr. J” becenév is. Egy középiskolás barátjával viccből „Professor”-nak és „Doctor”-nak szólították egymást, a név pedig rajta ragadt. Erving nem volt az a „tini szenzáció”, akit már 16 évesen címlapokra emeltek. Kimondottan különlegessé tette kivételes ugróképessége, súlypontemelkedése. Hosszú lépéseivel óriási területet járt be a pályán és jól használta ki a gyűrű körüli helyzeteit. Középiskolásként a Roosevelt High School csapatában kiemelkedőt nyújtott, de akkoriban az egyetemi toborzási rendszer nem volt olyan kiforrott, mint napjainkban. A keleti parton számos tehetség versenyzett az ösztöndíjakért, Erving körül pedig nem volt országos hype.
Középiskolás edzője, Ray Wilson egyszer kiment az utcára, hogy megnézze, hogyan játszik Erving abban a közegben. Segíteni akart neki az egyetemre való bekerülésben és gondolta, az ott látottakkal majd meggyőzheti a megfigyelőket. Wilson valami olyat látott, amitől elállt a lélegzete. Egy lerohanás alkalmával Erving a büntetővonalról felugorva zsákolta be a labdát a gyűrűbe, úgy, mintha meg sem kottyant volna neki. Az edző úgy gondolta, eleget látott és már vitte is a hírt. Felhívta barátját, aki később Erving egyetemi edzője lett.
Nem elitegyetem, mint a Duke, a UCLA vagy a Kentucky, hanem a UMass, a University of Massachusetts Amherst adott neki ösztöndíjat.
A gigantikus áttörés
Első egyetemi évében ugyan együtt edzhetett a csapattal, de az NCAA szabályai szerint elsőéves nem játszhatott a ligában, így a bemutatkozásra várnia kellett. Aztán elérkezett az áttörés, amikor pályára léphetett 1969-ben, brutális, emberfeletti számokat produkált. Az NCAA történetében alig van olyan játékos, aki tartósan tudott volna 20+ pontos és 20+ lepattanós teljesítményt nyújtani. Erving viszont 26,3 pontot és 20.2 lepattanót átlagolt meccsenként. Tette mindezt úgy, hogy a legnagyobb fegyverét nem is használhatta a hivatalos meccseken. Az NCAA ugyanis 1967-1976 között betiltotta a zsákolást.
Olyan jól játszott, hogy meg kellett szakítania tanulmányait, 1971-ben, a junior éve után, profi szerződést írt alá az ABA-ban (American Basketball Association) szereplő Virginia Squires csapatával. Édesanyjának megígérte, hogy később lediplomázik, amit be is tartott 1986-ban. A döntés nem volt meglepő, ez egy tipikus hetvenes évekbeli történet. A kiemelkedően tehetséges színes bőrű játékos számára a profi szerződés nem csupán sportkarriert jelentett, hanem társadalmi felemelkedést is ő és a családja számára.
Mindkét liga hívta, de miért nem az NBA-t választotta?
Napjainkban furcsának tűnhet, hogy Erving az NBA helyett az ABA-ben írt alá szerződést. A hetvenes évek elején azonban az NBA pénzügyileg instabil volt, több franchise is küzdött nézőszám problémákkal. A liga imázsa meglehetősen gyér volt, a televíziós lefedettsége pedig kimondottan gyenge. Ezzel szemben az ABA agresszívan toborozta a fiatal sztárokat és nagyobb fizetéssel csábította őket. Látványosabb, gyorsabb játék jellemezte és az NBA-vel ellentétben hárompontos vonalat használtak. Ezeken felül pedig az ABA volt az, amely a ma is látott showelemeket bevitte a kosármeccsek szüneteibe.
Ervinget az NBA-ben a Milwaukee Bucks draftolta, az ABA-ban pedig a Virginia Squires válaszotta 1971-ben. Utóbbi jobb feltételeket kínált, 500 ezer dolláros szerződést tettek elé, amelyet végül alá is írt.
Az ABA gyors, nyílt és kreatív, streetballra emlékeztető volt. Sőt, még marketingelte a zsákolást is, ami Dr. J-nek a legnagyobb fegyvere volt. Szinte biztos, ha Erving az NBA-be ment volna, nem futotta volna be ugyanazt a karriert.
Egy új korszak és egy ikon születése
Az első pillanatban látszott, hogy nem hétköznapi újonc érkezett a ligába. Újonc szezonjában beválasztották az All-ABA csapatba, 27,3 pontot, 15,7 lepattanót és 4 asszisztot átlagolt 84 mérkőzés alatt. A Virginia Squires azonban pénzügyi válságba került, eladták Erving jogait az NBA-s Atlanta Hawks csapatának, de itt egy újabb per következett, a bíróság pedig visszarendelte Dr. J-t az ABA-ba.
Erving hatására a nézők elkezdték megtölteni az arénákat. Erving hirtelen egy méltóságteljes, karizmatikus és elegáns színes bőrű sportikon szerepében kezdett tetszelegni. Rövid idő alatt ő vált a kosárlabda új arcává.
A Virginia Squires, ahogyan végül több ABA csapat is, krónikus pénzügyi problémákkal küzdött. Késtek a fizetések, adósságokat halmozott fel és nem tudta stabilan finanszírozni sztárjait. Erving a liga legkeresettebb játékosa lett, csapatának pedig pénzre volt szüksége, így 1973-ban eladták a New York Nets csapatának. A franchise köré akart építeni egy bajnokesélyes csapatot, így megvásárolták. Ezzel a lépéssel pedig ő lett a liga arca.
A következő három év tette igazi legendává. Az 1973/1974-es szezonban 27 dobott pont fölött átlagolt, neki ítélték az MVP-címet és a Utah Stars elleni döntőben az ő remeklésével nyerték meg a bajnoki címet. A kritikusok egészen eddig showmannek titulálták, de ettől kezdve vezérként emlegették. A következő kiírásban nem jött össze a bajnoki cím, de 28,7 pontot átlagolt és ismét ő lett az MVP. A közönség nem egyszerű meccsekre ment, valóságos Dr. J show-t látott. Az utolsó ABA szezonja mondhatni feltette a pontot az i-re. Sorozatban harmadszor lett MVP, 29,3 pontot átlagolva. Megnyerte a Nets második bajnoki címét, ledominálva a rájátszást.
Erving 1971-1976 között szerepelt az ABA-ban, 28,7 pontos átlagot, 3 MVP és 3 pontkirályi címet tud felmutatni amellett, hogy kétszeres bajnok (1974., 1976.) lett. Az ABA története nélküle nem is lenne értelmezhető, egyértelműen a liga legnagyobb játékosa volt.
Az NBA, a Dr. J-hatás és Michael Jordan
Az NBA és az ABA 1976 nyarán egyesült. Erving csapata, a New York Nets ugyan bekerült a ligába, de a belépés súlyos pénzügyi terhet jelentett a franchise-nak. A New York Knicks kompenzációt követelt a piacmegosztás miatt, az NBA pedig belépési díjat. A Nets így nem tudta finanszírozni Erving nagy fizetését, ezért kénytelen volt megválni legnagyobb sztárjától. Érdekes, hogy Dr. J klubváltásai mind viharos körülmények között történtek, de egyik sem maga a játékos miatt. Végül Ervinget 3 millió dollárért adták el a Philadelphia 76ersnek.
Sokan kételkedtek benne, hogy az ABA-nál látott showman hogyan illeszkedik majd be egy struktúráltabb, fizikálisabb ligába, amely stílusában jobban illeszkedett a tradicionális kosárlabdához. Már az első szezon gyors választ adott. Erving azonnal All-Star lett, 1977-ben döntőbe vezette a Sixerst, ahol viszont a Portland Trail Blazers ellen 2-0-ról elbukták a döntőt. Az első szezonjában egyből látható volt, hogy felvette a liga stílusát. Nem csak zsákolt, finomította játékát: több középtávolit emelt rá, változtatott posztjátékán, labdakezelésén és védekezésén is. Játéka tovább fejlődött, 1981-ben NBA MVP lett 24,6 pontos és 8 lepattanós átlaggal. Majd 1983-ban beteljesedett a történet, a Moses Malone-nal megerősített 76ers valósággal végigverte a ligát. Az alapszakaszt 65-17-es mérleggel nyerték, a döntőben pedig a Los Angeles Lakers ellen söpréssel, 4-0-val nyertek. Az akkor 32 éves Erving megnyerte első és egyetlen NBA bajnoki gyűrűjét.
Dr. J volt az első globális kosárlabdaikon. Ő hozta be a kreatív, levegőben úszó zsákolásokat, a palánk mögüli megoldásokat. Egy showt csinált a kosárlabdából. Erving előtt a zsákolás egy hatékony, de ritkább befejezés volt, utána pedig egy esztétikai látványelemmé is vált.
Játékát olyan későbbi legendák figyelték áhítattal, mint Michael Jordan, aki valósággal bálványozta Ervinget. Az 1988-as All-Star-gála zsákolóversenyén Jordan egyik kísérletét a büntetővonalról zsákolta be. Pontosan azt az ikonikus mozdulatot mutatta be, amelyet Erving az 1976-os ABA Slam Dunk Contesten tett halhatatlanná.
„Ideges voltam, mert tudtam, hogy valami rendkívülit kell csinálnom. Aztán megláttam Dr. J-t a lelátón. Azt mondta, hogy fussak végig a pályán, és a büntetővonalról ugorjak el. Ez volt a legjobb tanács, amit aznap kaptam” - mondta Jordan a lélegzetelállító zsákolás után.
Ez a mozdulat azóta Jordan márkájának és legendájának egyik kulcspillanatává vált. A sokak által minden idők legjobbjának tartott MJ többször hangoztatta: Erving mutatta meg neki, hogy a kosárlabda lehet művészet.
Erving visszavonulásakor az NBA és az ABA közös pontdobó örökranglistájának 3. helyén állt, mostanra a 9. helyet foglalja el 30026 ponttal. Mi pedig így kívánunk boldog 76. születésnapot annak az embernek, aki először repült igazán a kosárlabda egén.