Vágólapra másolva!
A brazil Gustavo Kuerten a 2005-ös US Open első fordulójában aratott győzelme óta nem fogadhatta ellenfele gratulációját, igaz, csipősérülése miatt az elmúlt másfél évben mindössze húsz mérkőzést játszhatott. A háromszoros Roland Garros-győztes hazai pályán, a Brasil Openen végre ismét átélhette a győzelem mámoros érzését, amikor az első fordulóban 6:3, 6:1-re verte a hetedik helyen rangsorolt olasz Fillipo Volandrit.

San Joséban nem okozot gondot Andy Murray számára az amerikai Kevin Kim legyőzése, Marat Szafin már jobban megszenvedett Scott Oudsema ellen, de azért kivívta a továbbjutást.

Marseille-ben Marc Gicquel nyerte a francia különmeccest Gael Monfils ellen, ezzel először bizonyult jobbnak honfitársánál, aki korábban kétszer is elbúcsúztatta. Az első helyen kiemelt orosz Nyikolaj Davigyenko, és a másodikként rangsorolt horvát Ivan Ljubicic után a harmadik Mario Ancic is kiesett az első fordulóban. A horvát játékos megfázással küszködött az olasz Andreas Seppi elleni mérkőzés előtt, ennek ellenére pályára lépett, de 4:0-xs hátrányban úgy érezte, nem tudja folytatni.

Czink Melinda három szettben nyert a hatodik helyen kiemelt tajvani Csan ellen, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a 175 ezer dollár összdíjazású indiai női tornán.

A magyar teniszező, aki egy esztendeje elődöntős volt Bangaloréban, rosszul kezdett, ám annál jobban folytatta: az első szettet simán elvesztette, a másodikban már 5:2-re vezetett, ám ellenfele kiegyenlített, de ez nem törte le Czinket és megnyerte a második játszmát. A harmadik felvonásban 2:2-ig fej fej mellett haladt a két játékos, aztán a magyar már megállíthatatlan volt.

A legjobb nyolc közé jutásért egy másik tajvani, Szie Szu-vej lesz Czink ellenfele. A két játékos eddig még nem találkozott egymással WTA-tornán.

ATP-torna, Costa do Sauipe (456 ezer dollár), 1. forduló:
Kuerten (brazil) - Volandri (olasz, 7.) 6:3, 6:1
Calleri (argentin, 2.) - Hartfield (argentin) 6:4, 6:1
Montanes (spanyol) - Andujar (spanyol) 6:2, 7:6 (8-6)
Hidalgo (spanyol) - Galvani (olasz) 7:6 (7-4), 6:3
Ferrero (spanyol, 1.) - Roitman (argentin) 6:4, 6:4
Almagro (spanyol, 3.) - Vicente (spanyol) 6:0, 6:1
Dlouhy (cseh) - Andrejev (orosz) 6:1, 4:6, 7:5
Saretta (brazil) - Di Mauro (olasz) 6:1, 6:2

ATP-torna, San Jose (416 ezer dollár), 1. forduló:
Murray (brit, 3.) - Kim (amerikai) 6:3, 6:1
Szafin (orosz, 4.) - Oudsema (amerikai) 6:4, 7:6 (7-3)
Li (dél-koreai, 7.) - King (amerikai) 7:6 (7-4), 6:3
Spadea (amerikai, 8.) - Udomchoke (thaiföldi) 6:3, 6:4
Phau (német) - Economidisz (görög) 6:2, 6:3

ATP-torna, Marseille (600 ezer dollár), 1. forduló:
Gicquel (francia) - Monfils (francia) 4:6, 7:6 (7-1), 7:5
Söderling (svéd) - Davigyenko (orosz, 1.) 3:6, 6:4, 6:1
Björkman (svéd) - Bracciali (olasz) 6:3, 6:2
Mahut (francia) - Ljubicic (horvát, 2.) 6:4, 6:4
Seppi (olasz) - Ancic (horvát, 3.) 4:0-nál Ancic feladta
T. Johansson (svéd) - Bastl (svájci) 4:6, 7:5, 6:3
Ferrer (spanyol, 5.) - Clement (francia) 6:4, 6:4
Hewitt (ausztrál, 8.) - Llorda (francia) 4:6, 6:1, 6:4
Nieminen (finn) - Chardy (francia) 6:7 (1-7), 7:6 (7-4), 7:6 (8-6)

WTA-torna, Bangalore (175 ezer dollár), 1. forduló:
CZINK MELINDA - Csan (tajvani, 6.) 1:6, 7:5, 6:2
Santangelo (olasz, 1.) - Szun (kínai) 6:2, 7:6
Molik (ausztrál) - Brianti (olasz) 6:4, 6:3

2. forduló:
Svedova (orosz) - Tanasugarn (thaiföldi, 7.) 6:4, 3:6, 6:4
Kostanic (horvát, 4.) - Cibulkova (szlovák) 6:4, 6:1
Szema (japán) - Bejgelzimer (ukrán) 1:6, 6:4, 6:1
Obziler (izraeli) - Bargyina (orosz, 3.) 6:1, 6:2

WTA-torna, Antwerpen (600 ezer dollár), 1. forduló:
Ivanovic (szerb, 8.) - Jakimova (fehérorosz) 6:3, 6:2

2. forduló:
Golovin (francia) - Schnyder (svájci, 5.) 6:7 (2-7), 7:6 (7-5), 6:2
Csakvetadze (orosz, 7.) - Bammer (osztrák) 4:6, 7:6 (7-4), 6:2
Clijsters (belga, 2.) - Pucskova (orosz) 6:0, 6:2

[origo] / (MTI)