Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes győzelemmel kezdett az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A világranglista 31. helyén álló magyar játékos a német Sandra Klöselt (113.) búcsúztatta.

Az orvosok úgy tűnik jó munkát végeztek, hiszen a New Haven-i döntőt derékfájása miatt feladó Szávay esélyt sem hagyott német ellenfelének, az első játszmát magabiztosan hozta, aztán a másodikban 1:2 után előbb fordított, majd le is zárta a mérkőzést, ami első győzelmét jelentette a US Open főtábláján.

Ági a következő körben a 32. kiemelt holland Michaela Krajicekkel találkozik, aki 6:2, 6:0-ra verte az olasz Briantit. A 19 éves tehetségnek addig még párosban is jelenése van a cseh Ulihrovával az oldalán az amerikai Jackson, Rubin duóval mérkőzik meg.

Forrás: EPA

Szávay Ágnes először érezhette meg a győzelem ízét a New York-i főtáblán

A 16. helyen kiemelt svájci Martina Hingis rendkívül könnyedén nyert az első fordulóban: a korábbi világelső a francia Mathilde Johanssont győzte le két szettben. A 9. helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova viszont hamar búcsúzott, miután három szettben - 32 ki nem kényszerített hibát elkövetve - kikapott az ukrán Julija Vakulenkótól.

eredmény, nők, 1. forduló:
Szávay Ágnes - Klösel (német) 6:1, 6:2
Schnyder (svájci, 11.) - Benesova (cseh) 6:3, 6:0
Vaidisova (cseh, 13.) - Kudrjavceva (orosz) 6:1, 6:2
Hingis (svájci, 16.) - Johansson (francia) 6:0, 6:3
Parmentier (francia) - Malek (német) 6:2, 6:4
Kirilenko (orosz) - Müller (német) 6:3, 6:1
Vakulenko (ukrán) - Hantuchova (szlovák, 9.) 6:4, 3:6, 6:1
Kostanic Tosic (horvát) - Vesznyina (orosz) 6:4, 6:2
Bremond (francia) - Gallovits (román) 6:1, 7:5
Srebotnik (szlovén, 22.) - Molik (ausztrál) 6:2, 6:2
Csakvetadze (orosz, 6.) - Weinhold (amerikai) 6:1, 6:1
Petrova (orosz, 7.) - Bacsinszky (svájci) 6:3, 6:1
Pennetta (olasz) - Peng Suaj (kínai) 1:6, 6:3, 6:4
Pratt (ausztrál) - Jackson (amerikai) 3:6, 6:4, 6:0
Schiavone (olasz, 24.) - Dechy (francia) 6:3, 6:1
Krajicek (holland, 22.) - Brianti (olasz) 6:2, 6:0
Medina (spanyol, 31.) - Wozniak (kanadai) 6:3, 6:3
Rogyionova (orosz) - Szavcsuk (ukrán) 6:4, 6:4
Dellacqua (ausztrál) - Svedova (orosz) 6:3, 6:2
Dominguez (spanyol) - Cso (dél-koreai) 3:6, 6:3, 6:3
Mattek (amerikai) - Brengle (amerikai) 6:4, 6:1
Paszek (osztrák) - Arn (német) 6:4, 6:4
Sarapova (orosz, 2.) - Vinci (olasz) 6:0, 6:1
Peer (izraeli, 18.) - Tu (amerikai) 6:4, 7:6 (9-7)

férfiak, 1. forduló:
Djokovic (szerb, 3.) - Haase (holland) 6:2, 6:1, 6:3
Ljubicic (horvát, 12.) -Vliegen (belga) 6:1, 7:6 (7-1), 6:1
Chela (argentin, 20.) - McClune (amerikai) 6:2, 6:1, 7:6 (7-0)
Monaco (argentin, 23.) - Roger-Vasselin (francia) 6:2, 3:6, 6:1, 7:5
Melzer (osztrák, 31.) - Hartfield (argentin) 6:4, 7:5, 7:5
Clement (francia) - Karlovic (horvát, 32.) 7:6 (7-5), 6:4, 4:6, 6:7 (6-8), 6:4
Odesnik (amerikai) - Udomchoke (thaiföldi) 6:7 (2-7), 6:3, 6:1, 3:6, 7:6 (7-2)
Del Potro (argentin) - Mahut (francia) 6:0, 6:4, 6:2
Koubek (osztrák) - Querrey (amerikai) 7:6 (7-1), 6:1, 6:1
Sela (izraeli) - Lapentti (ecuadori) 5:7, 6:2, 6:1, 6:3
T. Johansson (svéd) - Massu (chilei) 2:6, 7:6 (7-3), 6:3, 6:3
Llodra (francia) - Volandri (olasz, 29.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:4
Pavel (román) - Meffert (német) 3:6, 6:3, 6:2, 7:5
Santoro (francia) - Montanes (spanyol) 6:1, 6:7 (8-10), 6:2, 6:1
Roddick (amerikai, 5.) - Gimelstob (amerikai) 7:6 (8-6), 6:3, 6:3
Blake (amerikai, 6.) - Russell (amerikai) 7:6 (8-6), 6:3, 7:6 (7-4)
Ferrer (spanyol, 15.) - Mayer (német) 6:3, 6:2, 6:3
Nalbandian (argentin, 24.) - Navarro Pastor (spanyol) 7:5, 7:6 (7-4), 7:6 (8-6)
Stepanek (cseh) - Berlocq (argentin) 7:6 (7-3), 6:7 (4-7), 6:4, 6:2
Malisse (belga) - Pless (dán) 6:4, 6:7 (5-7), 6:3, 7:5
Serra (francia) - Eschauer (osztrák) 6:7 (3-7), 7:6 (7-2), 6:4, 6:2
Calleri (argentin) - Seppi (olasz) 6:4, 6:4, 3:6, 7:5
Acasuso (argentin) - Vassallo Arguello (argentin) 6:4, 6:7 (2-7), 6:3, 6:4