Vágólapra másolva!
Az első orvosi vizsgálatok szerint a vártnál komolyabb lehet Szávay Ágnes sérülése: a diagnózis alapján a magyar teniszező combizomrost-szakadást szenvedett, és ez hathetes pihenőt igényelne.

"A jövő hét elején megyek egy újabb kontrollra, és akkor derül ki, mi a helyzet. Sajnos járás közben is érzek kisebb fájdalmat" - mondta a 18 éves játékos, aki jelenleg huszadik a világranglistán.

"Az már viszont most biztos, hogy párosban nem indulhatok az október 14-én kezdődő zürichi tornán, pedig a svájci csillag, Patty Schnyder lett volna a párom."

Szávay elmondta, hogy edzésekről egyelőre szó sem lehet: "A hétfői vizsgálat után már sokkal okosabb leszek. Remélem, nem lesz nagyobb gond."

A magyar tehetség egy hete a szöuli viadal negyeddöntőjében a megnyert első és az elvesztett második játszma után sérülése miatt feladta a mérkőzést a görög Eleni Daniilidu ellen, majd visszalépett a tokiói tornától. A tervek szerint - amennyiben egészsége megengedi - indul az október 14-én kezdődő zürichi, majd az egy héttel később rajtoló linzi viadalon.

Szávay Ágnes - aki egy éve még a 253. volt a világranglistán - az idén megnyerte a palermói tornát, negyeddöntős volt a US Openen, majd pályafutása legnagyobb sikerét aratva, a pekingi verseny szeptember 23-ai fináléjában legyőzte a világranglistán harmadik szerb Jelena Jankovicot.