Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy Tommy Haast megmérgezték a tenisz Davis Kupa szeptemberi elődöntője alatt - állítja Alexander Waske, aki szintén tagja volt az oroszok ellen szerepelt német válogatottnak Moszkvában.

A párosspecialista játékos a Bild című lapnak azt mondta: nemrég a DK-ról beszélgetett egy orosz sportmenedzserrel, aki csak úgy mellékesen megjegyezte, kár, hogy Haast megmérgezték.

Haas a németek szempontjából vesztes párharc első napján még pályára lépett, de aztán súlyos gyomorpanaszai miatt nem tudta vállalni a folytatást.

"Ha belegondolok, hogy milyen rosszul is voltam, elképzelhetőnek tartom, hogy ez történt. A mai napig nem jöttem teljesen rendbe" - mondta Haas, akit akkor alaposan megvizsgáltak, de csak vírust kerestek a szervezetében, a mostani információk birtokában azonban újabb teszteknek vetik alá.

Az elődöntő második napja után még a vendégek vezettek 2-1-re Moszkvában, de miután legjobb emberük, Haas szinte az egész szombat éjszakát a mellékhelyiségben töltötte és nem tudta vállalni a vasárnapi egyest, a zárónapon a címvédő fordítani tudott.