Vágólapra másolva!
A szerb Novak Djokovic három játszmában legyőzte a címvédő svájci Roger Federert, s ezzel bejutott a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Az elődöntő első szettjében sokáig minden a svájci sztár elképzelései szerint alakult, hiszen a kissé idegesen játszó Djokovic ellen 5:3-nál a játszmáért adogathatott. Federer azonban elvesztette szervagémjét, majd a következő három játékot is, így riválisa került előnybe.

Az elszalasztott lehetőség - tőle kissé szokatlanul - elbizonytalanította a sorozatban harmadik Australian Open-sikerére hajtó Federert, aki a második játszma elején szinte pályán sem volt és villámgyorsan 5:1-es hátrányban találta magát. Ekkor még volt egy rövid felvillanása ugyan, de 6:3-ra a szerbé lett a szett.

A harmadikban összeszedte magát a svájci és biztosan hozta saját adogatásait, igaz, elképesztő magabiztossággal szerváló riválisa sem tett másként, ami rövidítéshez vezetett. A tie-breakben aztán Djokovic újra jobban összpontosított és első meccslabdáját kihasználva megnyerte a meccset.

"Csak ámuldoztam a saját teljesítményem miatt, a legfontosabb pillanatokban voltam képes a legjobban játszani. Elképesztő, és szinte hihetetlen, hogy a valaha volt legjobb teniszezőt tudtam legyőzni" - nyilatkozta Djokovic a találkozó után. A fiatal szerb a vasárnapi döntőben a Rafael Nadalt búcsúztató francia Jo-Wilfried Tsongával találkozik.

"Tény, hogy nem játszottam ma jól, de képtelenség minden mérkőzésen hozni ugyanazt a teljesítményt. Úgy gondolom, egy szörnyeteget alkottam meg azzal a kényszerrel, hogy minden tornán győznöm kell" - fogalmazott Federer a vereséget követően.

Forrás: MTI

Két Bondarenko, egy kupa

Női párosban már győztest avattak, az ukrán Bondarenko testvérek, Alona és Katerina szerezték meg a trófeát. A pénteki fináléban az ukrán kettős nagy csatában, közel két óra alatt győzte le a 12. kiemelt Viktoria Azarenka, Shahar Peer, fehérorosz, izraeli duót. Alona és Katerina Bondarenko 38. tornájukon szerepeltek együtt párosban, győzniük azonban most sikerült először.

férfi egyes, elődöntő:
Djokovic (szerb, 3.) - Federer (svájci, 1.) 7:5, 6:3, 7:6 (7-5)

a döntőben:
Djokovic - Tsonga (francia)

női páros, döntő:
A. Bondarenko, K. Bondarenko (ukrán) - Azarenka, Peer (fehérorosz, izraeli, 12.) 2:6, 6:1, 6:4