Vágólapra másolva!
Nem találja a formáját Szávay Ágnes. A világ élvonalába tavaly berobbant magyar teniszező februárban még döntőt játszott Párizsban, azóta azonban mind az öt tornáján már az első fordulóban búcsúzott. Sokan sokféleképpen magyarázták már a visszaesést, mi Temesvári Andreát, az egykori világrangalista-hetedik játékost kérdeztük a lehetséges okokról.    

"Ági kicsit hamar került be a legjobbak közé, és talán még nincs felkészülve rá, hogy ekkora nyomás nehezedjen rá. Végre van egy magyar példaképünk, de fel kell nőni ehhez a feladathoz" - mondta Temesvári, aki 1986-ban Martina Navratilova oldalán megnyerte a francia nyílt bajnokságot.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gvoPd6PooMaHi0QQ


Hozzátette, nem hiszi, hogy Szávay elbízta volna magát, de ekkora sikert azért nehéz feldolgozni. "Felfelé játszani sokkal könnyebb, kiemeltként viszont mindenki nagyobb erődobással küzd ellene. Kitanulják Ági gyengéit, sokkal jobban odafigyelnek rá, most már a többi edző is járja a mérkőzéseit. Ráadásul neki immár nemcsak magának és az edzőjének kell megfelelnie, hanem a menedzsmentjének is, mindazoknak, akik mögötte állnak. Ugyanakkor mi ezt vállaltuk, ez az életünk, s azért vagyunk profi sportolók, hogy ezt megtanuljuk kezelni."