Vágólapra másolva!
Szávay Ágnest a 15. helyen emelték ki a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztornán. A verseny honlapja szerint a világranglistán jelenleg 18. magyar játékos az első fordulóban erőnyerő, a másodikban  - a 32 közé jutásért - a Jelena Lihovceva-Jelena Vesznyina orosz párharc győztesével mérkőzik. Szávay, aki a múlt héten vírusos megbetegedéssel bajlódott, már jól van és nagyon készül a meccsre.

Szávay egyedüli magyarként szerepelhet majd a viadal főtábláján, ugyanis Czink Melinda nagy harcban kiesett a selejtező második fordulójában.

A viadal honlapja szerint Czink az orosz Galina Voszkobojevától kapott ki három szettben, 2 óra 25 perc alatt. A magyar játékosnak a döntő játszmában 5:4-nél, két meccslabdája volt, ám riválisa "visszajött a zuhanyozóból" és mindkettőt hárította.

Czink a rövidítésben is gondoskodott arról, hogy szurkolói fején szaporodjanak az ősz hajszálak, mert 5-3-ra vezetett, ám ezt követően már egyetlen pontot sem tudott nyerni.

Arn Gréta a selejtező első fordulójában esett ki.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:
Voszkobojeva (orosz) - Czink 6:3, 4:6, 7:6 (7-5)