Vágólapra másolva!
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésén Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőt választották meg a szervezet elnökének, akinek egyik helyettese az eddigi elnök Nagy Tünde lett.

A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Pest Megyei Közgyűlés elnöki tisztét betöltő Szűcs eredetileg Ablonczy Balázzsal, az SAP szoftvercég vezetőjével küzdött volna meg az MTSZ-elnöki posztért, utóbbi azonban a közgyűlésen bejelentette, hogy az egység érdekében Szűcs javára visszalép a jelöléstől. A tagság így nyilvános szavazással, egyhangúlag bízta meg Szűcs Lajost az elnöki teendők ellátásával.

A két megüresedett alelnöki posztra - négy ellenszavazat és három tartózkodás mellett - Nagy Tünde eddigi elnököt, illetve egy tartózkodással Hetényi Pétert, a Siemens korábbi igazgatóját választotta meg a közgyűlés. Valamennyiük megbízatása 2012 végéig szól.

Az új elnök bemutatkozó beszédében azt mondta: aktív sportmúltja van, hiszen egykor NB I/B-s kézilabdázó volt, s amatőr szinten most is hetente háromszor teniszezik. A jelölést nem személyes indíttatásból vállalta el, hanem mert a barátai felkérték rá, s szeretne segíteni.

"A teniszszövetség olyan mélyponton van, amelyet a sportág nem érdemel meg. Eddig a széthúzás volt jellemző, és ezen sürgősen változtatni kell" - fogalmazott Szűcs, aki szerint az egység megteremtése mellett a legfontosabb, hogy rend legyen a szövetségben.

"Nagyon sok a tennivaló, változtatni kell az alapszabályon, a szponzoráció módján, és mindenekelőtt sikeres versenyeket kell rendezni. Kiemelten kell foglalkozni az utánpótlás-neveléssel, fontos, hogy minél több gyerekkel szerettessük meg a teniszt, hogy ezzel kiszélesítjük a sportág hazai bázisát."

Az új elnök kiemelte: szeretné elérni, hogy Magyarországon is legyen egy nemzeti teniszcentrum, s tervezi, hogy a szövetség munkájába bevonja Taróczy Balázs wimbledoni páros bajnokot is.

A szövetség rendkívüli közgyűlését azért kellett összehívni, mert a korábbi elnökség tíz tagja 2010. december harmincegyedikével lemondott. Nagy Tünde, az MTSZ eddigi elnöke november elején kezdeményezte a tisztújítást azzal az indokkal, hogy az elnökség az előtte eltelt hat hónapban érdemi munkát nem végzett, ellenben sok időt pazarolt parttalan viták lefolytatására. Az ügy előzménye, hogy a Hatvani Tenisz Club pert indított a szövetség ellen, mivel az egyesület szerint szabálytalan volt a március huszonegyediki elnökválasztás. Nagy Tünde 78-64-re nyerte az akkori szavazást a posztot korábban tizenegy évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi Jánossal szemben.