Vágólapra másolva!
Arn Gréta az első fordulóban kiesett a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, miután az első játszma végén feladta a mérkőzést az olasz Sandra Errani ellen.

A két játékos egészen 5:5-ig fej fej mellett haladt, ekkor Arn elnyerte riválisa adogatójátékát, és a szettért adogathatott. Nagy csata után a magyar játszmalabdához jutott, de nem tudta értékesíteni előnyét, és végül Errani kiegyenlített. Ezt követően, három labdamenet után a magyar teniszező bal térdének sérülése miatt feladta a mérkőzést.

A csütörtökre virradóra befejeződött összecsapás egy óra tizenhat percig tartott. A legutóbb Acapulcóban és Monterreyben is negyeddöntős Arn a múlt héten 4:6, 7:5, 6:4-re legyőzte olasz ellenfelét.

A főtáblán szerepel Szávay Ágnes is, aki a csütörtöki programban a hazai közönség előtt szereplő Jill Craybasszal találkozik.

Lucie Safarova a női mezőnyben idénycsúcsot jelentő 18 ászt adogatott, s nyert három játszmában a német Kristina Barrois ellen.

Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Errani (olasz) - Arn Gréta 6:6-nál Arn feladta
Oudin (amerikai) - Vesznyina (orosz) 7:6 (7-2), 6:2
Mirza (indiai) - Oprandi (olasz) 2:1-nél Oprandi feladta
Vandeweghe (amerikai) - Gallovits-Hall (román) 4:6, 6:3, 6:4
Niculescu (román) - Rodionova (ausztrál) 6:3, 6:1
Bammer (osztrák) - Larsson (svéd) 6:2, 3:6, 6:3
Zahlavova Strycova (cseh) - Riske (amerikai) 6:2, 6:1
Date-Krumm (japán) - Svedova (kazah) 6:4, 7:5
Bacsinszky (svájci) - Govorcova (fehérorsz) 7:5, 2:6, 6:3
Mattek-Sands (amerikai) - Dusevina (orosz) 6:4, 6:4
Safarova (cseh) - Barrois (német) 7:6 (11-9), 6:7 (5-7), 6:0
Cornet (francia) - Schnyder (svájci) 6:1, 6:4
Dulko (argentin) - King (amerikai) 2:6, 6:3, 6:2
Sevastova (lett) - Hercog (szlovén) 7:5, 7:6 (8-6)
Kudrjavceva (orosz) - Cirstea (román) 3:6, 6:3, 6:3
Ondraskova (cseh) - Davis (amerikai) 6:2, 6:1