Vágólapra másolva!
Érdekes kitétel került bele Marija Sarapova edzőpartnerének szerződésébe, Dieter Kindlmann ugyanis nem szerethet bele a szőke teniszezőnőbe, és nem is bújhat ágyba vele.

A 30 éves Kindlmann, akinek legjobb világranglista-helyezése a 130. volt, egy vállsérülés miatt hagyta abba a profi pályafutását, és most Sarapova felkészülését segíti, minden versenyre elutazik az orosz szépséggel.

"Marija sokat foglalkozik az embereivel, nem olyan hűvös, mint egy díva. Kívülről zárkózottnak tűnik, de egyáltalán nem az" - mondta Kindlmann, aki elárulta, akármerre járnak, minden tekintet Sarapovára szegeződik.

Néznie Kindlmann-nak is szabad, mást azonban nem, a szerződésébe ugyanis belekerült, hogy nem szerethet bele Sarapovába, és nem is bújhat ágyba vele. "Ettől nem is kell tartania, különben is Marija nagyon jóban van a barátjával" - tette hozzá Kindlmann.

A világranglista-2., négyszeres Grand Slam-győztes Sarapova tavaly év végén jött össze a nála négy évvel fiatalabb bolgár Grigor Dimitrovval.