Vágólapra másolva!
Az Indian Wells-i tenisztorna igazgatója szerint a nőknek hálásnak kellene lenniük azért, hogy a férfi teniszezők elismertté tették a sportágat. Novak Djokovic pedig azt mondta, nagyobb pénzdíj illetne a férfiakat, mert többen nézik a meccseiket.

Novak Djokovic mindössze két játékot engedélyezett Milos Raonicnak az Indian Wells-i döntőben, ezzel ötödször nyerte meg a nagy presztízzsel bíró kaliforniai tornát. A döntő után Djokovic olyan nyilatkozatott tett, amivel valószínűleg nem szerzett jó pontot a női játékosok körében.

A szerb világelső ugyanis azt mondta, hogy a férfiak meccseit jóval több néző látogatja, éppen emiatt szerinte nem az a megfelelő megoldás, hogy a férfiak és a nők egyformán részesülnek a pénzdíjakból, szerinte a férfiak többet érdemelnek.

Több néző, több pénz

"Amíg rendelkezésre állnak statisztikák arról, hogy ki vonz nagyobb érdeklődést, kinek a meccseire adnak el több jegyet, addig az lenne a megfelelő, ha ennek fényében történne a pénzek elosztása" - nyilatkozta Djokovic. Korábban hasonló kijelentést tett az Indian Wells-i torna igazgatója, Raymond Moore, aki azt mondta, a női teniszezők szerencsésnek mondhatják magukat, mert a férfiak hátán kapaszkodtak fel a mostani elismertségig.

Raymond Moore és Serena Williams a női döntőt követő díjátadón Forrás: AFP

Boruljanak térdre, és hálálkodjanak

"Ha női teniszező lennék, minden nap térdre borulva köszönném meg Istennek, hogy Roger Federer és Rafael Nadal megszületett, mert ők tették sikeressé ezt a sportágat" - hangzott Moore nagy visszhangot kiváltó kijelentése. A női világelső, Serena Williams sértőnek titulálta Moore kijelentését, hozzátéve, hogy ő is tudna nagy számokkal előhozakodni, mert rengetegen szokták neki mondani, hogy csak akkor néznek teniszt, ha az ő vagy a nővére meccsét követhetik.

Meglepett Moore kijelentése, és tavaly a US Openen a női döntőre előbb kapkodták el a jegyeket, mint a férfira, pedig ha jól emlékszem, nálunk nem Federer, és nem is Nadal játszotta a döntőt" - vágott vissza Serena Williams, aki úgy érzi, az igazgató megjegyzése nemcsak a sportolóknak sértő, hanem a föld összes nőjének, aki valaha már megpróbált kiállni azért, amiben hisz.

Bocsánatot kért utólag

Moore egyébként később bocsánatot kért a mondata miatt, amit Djokovic is méltatlannak talált, ennek ellenére fenntartja, hogy szerinte a férfiakat illetné meg a nagyobb pénzdíj.