Vágólapra másolva!

Hamburger előtt kosár

1988 óta rendeznek Converse & McDonald's Jamet, azaz "gyorséttermes" streetballt. A több állomásból álló eseménysorozat csatározásai általában az éttermek parkolójában zajlik. A debütáló évadban 18 helyszínen pattogott a labda, aztán a következő évben 31-re emelkedett a helyszínek száma. 2000-ben állt be az átlagosra, 22-re.

Szombaton az idei tizennyolcadikat a Kerepesi úti (Keresztúri út sarok) gyorsétterem parkolójában rendezik. Érdemes kilátogatni, ugyanis az idei esztendőtől már az adott helyszíneken is hirdetnek győzteseket. Július 14-én összesen kilenc kategóriában lehet nevezni. A mérkőzések általában kettő kettő ellen zajlanak, ez alól kivétel a családi, a vegyes és a gyerek kategória, ahol három a három ellen kell küzdeni.

Mint azt a főszervező elmondta: érdemes idejében nevezni, ugyanis a csapatok létszáma limitálva van. A versenybe 1500 forintos áron lehet beszállni. Pénteken a Dózsa György út 53. alatt lehet nevezni, vagy szombaton a helyszínen, de ez utóbbin csak fél kilencig. Minden egyébért a főszervező telefonszámát érdemes tárcsázni: Kucsera József, 06-30-270-7179.
A szervezők a kategóriák első három helyezett csapatának minden tagját jutalmazzák, mégpedig egy márványlapon álló kosárlabdázó figurával. Akik nem jutnak el a dobogóig, azoknak sem kell elkeseredniük, ugyanis a nevezéskor minden résztvevő emblémázott trikót kap emlékül.

(Arany-Média)