Vágólapra másolva!

Akik szeretnék erdei ösvényeken, göröngyös földutakon futni, hol emelkedő, hol pedig lejtős szakaszokon edzeni a futócipőket, azoknak rendez futóversenyt vasárnap a Futapest Klub. Az évek óta állandó programnak számító terepfutóversenyeken senki sem panaszkodhat a kiszámítható, unalmas útvonalakra. Mindemellett azonban a rendezők próbálnak mindenki kedvében járni, és a profikat ugyanúgy megfuttatni, mint ahogy a kezdőket mozgásra bírni. Így, a hagyományokhoz hűen ez alkalommal is két távon lehet majd nevezni.

Az augusztus 5-i helyszín Törökbálint lesz, ahol egy 11 és egy 4,7 kilométeres szakaszon rajtolhatnak majd a versenyzők. A hosszabb táv mezőnyét tizenegykor, a rövidebb etap résztvevőit pedig öt perccel később indítják. Nevezni már reggel kilenc órától lehet a Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 83.) előtt felállított versenyközpontban. A gyerekek részvételi díja 250, a felnőtteké pedig 600 forint.

A versennyel kapcsolatos kérdésekre a Futapest Klub munkatársai adnak választ a (06-1) 479-0447-es vagy a (06-30) 971-9712-es telefonszámokon.

(Arany-Média)

Korábban: