Vágólapra másolva!

Fábián László tör a csúcsra Fotó: Arany-Média

tíz napon át

Persze a kísérőprogramok sem maradnak el. 10-én este koncertezik majd a film betétdalát előadó rap-banda, és már Magyarországon van a film hét főszereplőjéből kettő, akik háromnapos tartózkodásuk alatt három épületet is megmásznak.

"Az amatőr mászók ingyen próbálhatják ki a falat, miközben profik vigyáznak majd rájuk" - tudtuk meg Kovács Károlytól, a filmet forgalmazó cég képviselőjétől. "Vasárnapig minden este héttől kilencig lehet nevezni az amatőr versenyre, majd hétfőtől csütörtökig héttől nyolcig tartanak a nyílt mászóviadalok."

Részletekről a (06-1) 202-1449-es telefonszámon ad felvilágosítást Kovács Károly és Petrovics Gabriella.

(Arany-Média)