Vágólapra másolva!

A magyar csapat a negyedik helyet érte el a világbajnokságon
Fotó: Arany-Média
wakeboard

A vb-n négy, alapvetően korosztályos kategóriában lehetett indulni: volt gyerek-, junior-, open- és masters-verseny (mindegyikben külön a férfiak-fiúk és a nők-lányok). Az openbe mindenki nevezhetett, míg a masters nem kifejezetten azért masters, mert csak "mester-wakeboardosok" nevezhetnek: az ebben való indulás feltétele volt, hogy az adott versenyző betöltse a harmincadik életévét.

A magyar csapatnak az volt az egyik erőssége, hogy mindegyik kategóriában tudott olyan versenyzőt indítani, aki sikerrel vehette fel a versenyt a világ legjobb wakeboardosaival. A gyerekek között a tizenhárom éves Kesztler Krisztián indult, a juniorok között pedig a tizenhét éves Kockás Máriusz, illetve a tizenhat éves Kaposi Dóra és Horváth Kinga. Az ő édesapja, Kaposi Károly, Vojtko Dezsővel együtt a mastersben versenyzett; utóbbinak egy amerikai versenyzőt is sikerült maga mögé utasítania. Openben a győri Ékes Csaba, Meretei Balázs, Kirsch György és Szűcs József nevezett. Utóbbit tartják egyébként a legjobb magyar wakeboard-versenyzőnek.

A tíz csapattag közül előzetesen hatot kellett megnevezni, akinek majd beleszámít az eredménye az összetettbe: nálunk ez Kesztler Krisztián, Kaposi Dóra, Kockás Máriusz, Kaposi Károly, Vojtko Dezső és Horváth Kinga volt. Mint azt Vojtko Dezsőtől megtudtuk, ez az eredmény nagy meglepetésnek számít. Magyarországon húsz-harminc ember indul rendszeresen versenyeken, de a sportág (vagy vízisíszakág) egyre népszerűbb. Például a nemrég megrendezett balatoni wakeboard-táborba is hatvanan jelentkeztek, s egyre többen próbálják ki az új sportot. Ez azt jelzi, hogy Magyarországon a wakeboard (a deszkás sportok, gördeszka, snowboard vízi változatának nevezhető) nagy jövő előtt áll.

Korábban: