Vágólapra másolva!

Extrém kupa cross countrysoknak

Augusztus 19-én, vasárnap rendezik meg a Koloska-völgyben a IX. Balatonfüred Bike Extrém Kupát. A pénzdíjas cross country viadal útvonalát egy pontosan 8670 méter hosszú körpályán jelölték ki. Ez a röpke táv még egy körönkénti 240 méteres szintkülönbséget is magában rejt, ami főként a profi kategória férfi résztvevőit dobja majd fel. A legjobbaknak ugyanis négyszer kell majd "repetázniuk" a terepen.

A profi nők kettő, a profi juniorok, a jövő reménységei három kört hajtanak majd. A veteránok sem ússzák meg három kör alatt, míg a hobbi mezőny fiai kettő, hölgyei pedig egy kört tekernek. A gyerkőcök 6 és 10 év között egyetlen kiskörön, míg a 10 és 14 év közöttiek két kiskörön bizonyíthatnak.

A szervezők a verseny ideje alatt a folyamatosan üzemelő büfé mellett természetesen a versenyzők igényeit is igyekeznek kielégíteni. Így természetesen lesz kerékpár szerviz és állandó orvosi ügyelet is. Aggodalomra tehát semmi ok!

További felvilágosítás Batyki Pétertől a (06-30) 281-2643-as, illetve Krámli Norberttől a (06-87) 340-594-es telefonszámon kérhető.

Korábban: