Vágólapra másolva!

Az 1200 köbcentis kategóriában a sorozat záróversenyén, az Országház előtti Duna-szakaszon a 4. helyen végzett, ami elég volt számára a végső sikerhez, mivel a pontversenyben addig vezető cseh Krizek motorhiba miatt nem tudta befejezni a futamot. Amelyet - a totális magyar diadal jegyében - Ónodi Attila nyert meg.

A 785-ös kategóriában a Magyar Nagydíj előtt Czeller Bélának volt a legtöbb pontja, aki a Dunán is villámgyorsan száguldott, vezetett, a legnagyobb riválisának számító cseh Taborsky pedig bukott. Abban a pillanatban aligha fogadott volna bárki is arra, ami végül bekövetkezett: Taborsky visszapattant a jet-skijére, lehajrázta Czellert, s így ebben a géposztályban egy pont előnnyel a magyar versenyző előtt megnyerte a Forma-1-et.

A budapesti "vizes hétvége" motorcsónakos szekciójában, a Formula-2-ben az olasz Zantelli végzett az összesítés élén, itt versenyzőink sajnos tisztes távolból követték a lényegi történéseket.

Ám mindent egybevetve, amit a víziparádé magyar mérlege mutat, az alapján egyáltalán nem kell reklamálnunk.

Korábban: