Vágólapra másolva!

Az ütővel egy lyukacsos műanyag gömböt kell a kapuba juttatni. Fotó: Arany-Média

A floorballt ugyanis szintén teremben játsszák, de "körülkorcsolyázható" hokikapukra, palánk segítségével, ráadásul az ütők is inkább a hokiban használtakra hasonlítanak. Lényegbevágó különbség viszont, hogy a test test elleni játék összes formája tilos, megelőzendő a komolyabb sérüléseket. Hasonló okból nincsenek erősen rögzítve a palánk darabjai sem.

Éppen a szolidabb játékfelfogás az, ami sokszor problémát okoz a jégkorongból idetévedt játékosoknak, ugyanakkor általában rövid idő alatt jó floorballos lesz belőlük, mert remekül kezelik az ütőt, mellyel egy teniszlabdánál valamivel nagyobb, lukacsos műanyag gömböt kell a kapuba juttatni.

Ezen kívül mindössze a kapus kötelező fejvédője - a sípcsontvédő, térdvédő, kesztyű már luxusnak számít - szükségeltetik a meccshez. Már ha van megfelelő pálya. A 40x20 méteres kézilabdapálya ugyanis kevés csapatnak áll rendelkezésére, többnyire egy egyszerű tornateremmel kell beérni. Ezért is döntött úgy a magyar szövetség, hogy sok (főleg gyerek-) versenyt a kispályás, palánk nélküli verzióval rendez meg.

Szeptember második felében azonban elindul egy komolyabb - felnőtt és ifjúsági - bajnokság, amelyre most még lehet jelentkezni, ha valaki kedvet kap a dologhoz. Minden további információt Létay Dánieltől lehet kérni, a (06-70) 210-3800-as telefonszámon.