Vágólapra másolva!

Nyári bobfesztivál Budapesten

Augusztus 31-től szeptember 2-ig tart az első hivatalos Nyári Bobverseny és Fesztivál. Budapesten a 70-es főút 7-es kilométerénél felépített pályán rendezik a háromnapos versenyt, melyen 14 és 99 éves kor között bárki nevezhet fejenként körülbelül 2000 forintért.

A jelentkezőket összesen 12 kategóriába osztják majd be, nem és súlycsoport szerint. A győztesekből a verseny végeztével összeáll majd az első hazai profi csapat, akik a 2002-re tervezett európai versenysorozaton öregbíthetik majd hazánk hírnevét.

A futamok 31-én 11 és 16 óra között kezdődnek. Elsején délelőtt 10 órától újabb korosztályos versenyek következnek, majd 16 órától zenészek, színészek és újságírók randalíroznak majd a pályán. Vasárnap ismét a versenyzőké a terep egészen este 18 óráig. Az eredményhirdetést követően pedig egy hajnalig tartó utcabállal zárul a három napos program.

Természetesen a nézők sem maradnak fakultatív programok nélkül. A képzőművészeti kiállítás és vásár mellett lesz még ökörsütés, számos élő koncert és színielőadás. A gyerekeket pedig Jónás Rita várja a helyszínen.

A részletekről érdeklődni Tóth Ádámnál lehet a (06-70) 237-7602-es telefonszámon.