Vágólapra másolva!

Szombaton, szeptember elsején Somogy megyében rendeznek "Előzd meg a kisvasutat" versenyt. Az amatőr futóversenyen ezúttal sem azt nézik a szervezők, hogy ki ér elsőként célba, hanem azt, hogy hányan, kik tudják leelőzni a kisvasutat.

A szervező Zöldgömb SK két távon hirdet versenyt. Az egyik egy kimondottan sprint táv, mindössze egy kilométeres. A másik már emberibb, nyolc kilométeres. A viadal Balatonfenyves és Csisztafürdő között zajlik. A rajt tíz órakor a balatonfenyvesi állomásnál lesz.

Ezt követően még Szabolcsban, Tolnában, Heves megyében és Győrben lesz lehetőség kiállni a kisvasút ellen. Akinek további kérdése van a versennyel kapcsolatban az - technikai problémák miatt csak - a (06-1) 250-5631-es számon hagyhat üzenetet. Ujj Zoltán főszervező megígérte, hogy aki megadja elérhetőségét, azt egy napon belül visszahívja, és tájékoztatja a részletekről is.

Korábban: