Társoldalunk:

Mátrai kiképzés

A hétvégén először rendezik meg a Mátra 60 elnevezésű teljesítménytúrát. A kiképzésnek nevezhető eseményre olyanokat várnak, akik nem állnak hadilábon az akaraterővel.

A teljesítménytúra legfőbb jellemzője, hogy az 57 kilométeres séta mellett több mint 3 kilométert kell mászni szintemelkedésben. Vagyis azok vállalják be a részvételt, akik biztosak magukban, és bírják a gyűrődést. A Mátrát bejáró túrát 14 órán belül kell teljesíteni, rajtolni a pásztói sportpályától lehet szeptember 1-jén hajnali hat és nyolc óra között (a többi táv is ekkor indul). A nevezésért 600 forintot kérnek a szervezők.

Valamivel kecsegtetőbb a hétköznapi ember számára (de még mindig nagy falat lehet) a Mátra 40. A túra huncut, ugyanis valójában 43 kilométert kell bakancsolni, és a szintkülönbség sem elenyésző. Negyven méter híján kettő kilométer. Ráadásul a helyiek 11 órában állapították meg a szintidőt, vagyis, aki értékelve akarja teljesíteni, annak ki kell lépni. Az élményt 500 forintért kínálják.

Műkedvelőknek, kocabakancsolóknak a Mátra 30 jöhet be. Ezen mindössze 26 kilométert és 1010 méter szintkülönbséget kell teljesíteni. És a szintidő is baráti: tíz óra. Az indulási jog 400 forintba kerül. Mindegyik túra a rajthoz vezet vissza.

Előnevezni, illetve bővebb információt kérni a Pásztói Szabadidő Sportegyesület (06-32) 462-370-es vagy a (06-32) 461-886-os telefonszámán lehet kérni.

Korábban:

Hegyvidéki túra a Dolomitokban

Kőtömbmászás - kötelek nélkül