Vágólapra másolva!

Samsung futófesztivál 19 városban

Szombaton tizenegy órakor 19 városban egyszerre rajtol el a futófesztivál mezőnye. Az eseménynek a fővároson kívül 17 megyeszékhely és Bonyhád (Baranya megyei megyeszékhely helyett) ad otthont. A résztvevőkre egységesen 5 kilométer vár. Azért ennyi - tudtuk meg a szervezőktől -, mert ezt edzés nélkül is bárki könnyedén le tudja kocogni.

A budapesti helyszínen minden évben csordultig telik a Népstadion szoborparkja, ahol a rajt és a cél található. A szervezők - többek között az ingyenes nevezésnek köszönhetően - idén is rekordlétszámot várnak. "A 19 helyszínen várhatóan százezer embert mozgatunk meg" - mondta Loós Balázs, a szervező cég marketing vezetője, majd hozzátette: "Itt nem kell rekordot dönteni, nem kell a versenyt megnyerni, egyszerűen csak teljesíteni kell a távot, majd bízni a szerencsében, hogy az ajándékpóló mellé még sikerül nyerni egy televíziót vagy egy mobiltelefont is."

A fővárosban a szoborparkból Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke indítja a futókat. Az olimpikonok mellett idén beáll a futók sorába Korea magyarországi nagykövete is. Nevezési díj nincs, ellenben a rajt előtt mindenki pólót kap ajándékba.

Korábban: