Vágólapra másolva!

1998-ban jött az ötlet, hogy vadvíziversenyt rendezzenek a Kanyon Aktív szervezői. A kezdeményezés az utasoktól, barátoktól indult ki, akik egyáltalán nem számítanak profi versenyzőknek. Csupán egy jó bulit szerettek volna. A Salza kupa az évek során hagyománnyá vált, hiszen ez az egyetlen olyan esemény, ahol az amatőrök kétszemélyes vadvízikenukkal mérhetik össze tudásukat.

A verseny két napon át tart, ahol 30-35 csapat verseng. A szervezők úgy állították össze a játékos ügyességi feladatokat, hogy a teljesen kezdők is veszély nélkül élvezhessék a versenyt. Természetesen az indulókra tapasztalt túravezetők vigyáznak szárazföldi és vízi kísérettel egyaránt. Este pedig bográcsgulyás és egy jó buli vár a résztvevőkre.

A túrával és a versennyel kapcsolatos további részletekkel Markovics András szolgál a (06-1) 266-0824-es telefonszámon.

Korábban: