Vágólapra másolva!

Sokaknak egyet jelent a görkorcsolya az extrém sportokból ismert pörgő-forgó, imitt-amott még repülő emberek sportjával. A képzet természetesen nem áll messze az igazságtól, ám a görkorcsolyának létezik egy szabadidősportos változata is. Sokan közlekednek ugyanis korival a városban, vagy tesznek egy-egy túrát a belvárosban hétvégenként.

Szeptember 23-án, vasárnap mindazokat várják a Városligetben, a Rexona Görkori Napon, akik kikapcsolódásként húznak korit. Itt bárki részt vehet a versenyen, a hangsúly ugyanis ezúttal a gyorsaságon lesz.

A verseny útvonala a Városligeti Műjégpályánál, a Városliget útjain lesz kijelölve. A 2,5 kilométeres távon 11 órakor rajtolnak a résztvevők. Akik a 7,5 kilométer mellett döntenek, fél 12-kor vághatnak neki a távnak. Az egyéni versenyzők mellett természetesen négyfős váltók is összemérhetik tudásukat, ők 13 órakor kerülnek sorra.

A versenyek mellett a Műjégpályán folyamatosan extrém sport bemutatók, ügyességi játékok várják a kíváncsi látogatókat, és akár egy gyorstalpaló görkori oktatáson is részt lehet venni.

A nevezési díj péntekig 500 forint. Iskolai csoportok, amennyiben legalább 5 fővel neveznek, 400 forint ellenében állhatnak rajthoz. Akik a helyszínen döntenek az indulás mellett, reggel 9 órától az adott futam indítása előtt egy órával még nevezhetnek. A rajtszám így 700 forintba kerül. Bővebb információ a (06-1) 273-0939-es telefonszámon kérhető.

Korábban: