Vágólapra másolva!

Az akkori remek szervezésnek köszönhetően ezúttal kontinensbajnokságot rendezhetnek a szolnokiak. November 16. és 18. között Európa legjobbjai randevúznak a tiszaligeti Olaj-csarnokban, a sportág hatodik Európa-bajnokságán. Mindezt a szeptember 22-i sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők.

Mint a Nemzetközi Lábtenisz Szövetség elnöke, Alfred Mayer elmondta, 1998-ban ragyogóan sikerült a szolnoki világbajnokság, így nem véletlen, hogy újra a Tisza-parti településre esett a választásuk. Akkor mindennel elégedettek voltak, reméli, hogy ezúttal is a sportág nagy seregszemléjének lehetnek tanúi a nézők.

Halmai Miklós, a magyar szövetség elnöke szerint ebben az évadban 12 csapat veszt részt a honi bajnokságban, e mellett szinte minden hétvégén rendeznek egy-egy rangos tornát. A sportág népszerűségére jellemző, hogy az utánpótlás számára kiírt Pepsi-kupa mérkőzéssorozaton több mint ezer gyerekcsapat vesz részt ebben az esztendőben. Népszerű tehát a lábtenisz hazánkban, a szolnoki Európa-bajnokságon azonban igazi profikat lehet majd látni, akik három versenyszámban, egyesben, párosban és hármasban mérik össze erejüket. A következő hetekben dől majd el, kik lépnek majd pályára a magyar válogatott színeiben.

Az eseményen megtartották a sorsolást is a nyolc résztvevő ország együttesei között. Fehér István a magyar szövetség alelnöke amondó, hogy nem panaszkodhatunk Fortunára, kedvezőnek mondható a sorsolásunk, hiszen mindegyik versenyszámban elkerültük a sportág nagyjainak számító románokat és szlovákokat, így amennyiben hozzuk a papírformát, akkor az éremért harcolhatnak csapataink a szolnoki kontinensviadalon.

A magyar válogatott kerete: Dienes-Oehm Tivadar, Koltai Viktor, Tatár Péter, Királyvölgyi László Pintér Balázs (mind Rosco), Kerékgyártó Tamás (Bogács VSK), ), Juhász Tibor, Pál Tamás (mindkettő: Kaposvár FTSE), Nagy Norbert (Pécsi BTC, Ács Károly és Szigeti Béla (Konstrukció-Szolnok), Korányi András és Tamás Norbert (Hotel Baranya-Harkány), Vincze Zoltán (Szekszárd-UPC). Szövetségi kapitány: Zoufal Nándor. Edző: Kántor István.

Varga Csaba