Vágólapra másolva!

"Ha karácsonykor teleetted magad" - szól a versenykiírás. Találó, hiszen valljuk csak be, ki ne kóstolna bele minden finomságba, amit a szépen terített asztalon találni? Ebben az évben sem kell azonban lelkiismeret furdalással küzdeniük a nagyétvágyúaknak, hiszen már rögtön december 29-én, szombaton ledolgozhatják az ünnepi felesleget. A Zöldgömb Sport Klub ugyanis szombaton tartja ötödik Bejgli-futását. Az eseményen két távon lehet indulni. A 14 éves kor alatti futók 1,5 kilométert teljesítenek, a 14 év felettiek pedig 3,5 kilométeren indulnak.

Nevezni a helyszínen, a Népstadionnál lehet reggel kilenc órától. A futók mindkét korcsoportban délelőtt tizenegy órakor rajtolnak. Nevezési díj fejenként háromszáz forint, amit az élelmesebbek huszonöt dekagramm bejglivel is kiválthatnak. A begyűjtött édességeket a versenyzők a futás után közösen fogyasztják el.

A szervezők öltözési lehetőséget az Olimpiai Csarnokban biztosítanak. Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítással Ujj Zoltán szolgál a (06-30) 201-6765-ös, vagy a (06-1) 250-5631-es telefonszámon.