Vágólapra másolva!

Verőcén rendezi tavaszi futóverseny sorozatának első fordulóját a Futapest Klub. A nyitóversenyen, a II. Fenyves Crossfutáson is két táv közül választhatnak a futók. Lesz egy rövidebb, mindössze 4 kilométeres szakasz, amin 11 óra után 5 perccel rajtol a mezőny, és lesz egy 11 kilométeres táv, amin 11 órakor indítják a versenyzőket.

Nevezni a helyszínen, a Géza fejedelem Általános Iskolánál lehet reggel 9 órától. A nevezési díj gyerekeknek 350, felnőtteknek 700 forint. Érdeklődni Lászy Dénesnél lehet a (06-30) 971-9712-es telefonszámon.