Vágólapra másolva!

Pestszentlőrinci csapatverseny az egészségért

A Magyar Fitness Szövetség a pestlőrinci sportcsarnokban (1183 Budapest, Thököly út 5.) rendez szombaton, május 4-én Fit-Kid csapatversenyt 13 órától 16 óráig.

A rendezvényen két korcsoport 3-4, illetve 5-6 főből álló csapatai mutatják be gyakorlataikat. A verseny már önmagában is látványos produkciókat jelent, de a programot számos érdekes bemutató is színesíti majd. A felnőtt jegyek 600 forintba kerülnek, a gyermekek 400 forintért lehetnek nézői és szurkolói az eseménynek. Aki pedig a látottaktól kedvet kap ehhez az egyre népszerűbb sportághoz, a helyszínen máris érdeklődhet az edzési lehetőségekről. A szombati versennyel, illetve a Fit-Kid sportággal kapcsolatosan a Magyar Fitness Szövetség Fit-Kid Irodájának (06-56) 425-414-es telefonszámán adnak részletes felvilágosítást.