Vágólapra másolva!
Pénteken 9.30 órakor rajtol el Balatonfüredről a Kékszalag 300-350 vitorlást felvonultató mezőnye. Az 1934 óta megrendezésre kerülő esemény mára Európa egyik legnagyobb tavi versenyévé vált, az induló hajók összértéke becslések szerint meghaladja a 2,5 milliárd forintot.
Forrás: ORIGO
Nemere II.

A szövetség tavalyi döntése szerint a viadalt a jövőben minden évben megrendezik. A páros esztendőkben az új fejlesztésű hajók is rajthoz állhatnak, a páratlan években a klasszikus kiírás az érvényes.

Kékszalag kupa 2002http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=43107



Idén tehát az első számú favoritok, a legnagyobb egytestű hajóknak számító Liberák, erősebb szélben azonban az Asso hajóosztály esélyei nőnek, míg viharos időben a hagyományos építésű vitorlások közül kerülhet ki PSINet nagydíj győztese.
A Balatonfüred-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred útvonalon mintegy 160 km vár a résztvevőkre. A meteorológiai előrejelzések alapján a Nemere II. 1955-ös 10 óra 40 perces versenycsúcsa nem forog majd veszélyben.