Társoldalunk:

Fossett új rekordra készül

Új-Zélandra érkezett hétfőn Steve Fossett, hogy megkezdje felkészülését az újabb rekorddöntésre, a vitorlázórepülő magassági csúcs megjavítására.

Fossett, aki a hónap elején elsőként repülte körül a földet egyedül hőlégballonon, Új-Zéland déli részének hegyei fölött próbálja meg túlszárnyalni az amerikai Bob Harris 1986 óta fennálló csúcsát. Harris az egyesült államokbeli Sierra Nevada felett 14 700 méterig jutott, Fossett 19 ezer métert tervez - ez körülbelül kétszerese az utasszállító repülőgépek utazómagasságának. A kísérletben az amerikai milliomos partnere Einar Enevoldson, nyugalmazott NASA-pilóta lesz. Kiindulási pontjuknak a Wellingtontól 500 kilométerre délre fekvő Omarama falut választották.
Fossett távlati terve eljutni 30 ezer méterig, és ez a kísérlet komolyan érdekli az amerikai űrkutatási hivatalt is, mivel abban a magasságban a levegő sűrűsége hasonló a Marséhoz. Az 58 éves rekorder maga is tudományos tervnek tekinti a kísérletet, mert úgy véli, hogy  sokat meg lehet tudni a légkör meteorológiai viszonyairól, valamint a nagy magasságban történő repülés aerodinamikájáról. Az AP hírügynökségnek azt mondta: tisztában van azzal is, hogy ez a kísérlet sokkal veszélyesebb, mint a hőlégballonos körutazás. A légörvények ugyanis megrongálhatják gépüket, nem kizárt, hogy ejtőernyős ugrással kell menteni az életüket.
Egy tapasztalt helyi vitorlázórepülő, a stáb mellett tanácsadóként működő Bill Walker ugyanakkor kevés esélyt lát arra, hogy Fossették kísérlete sikerüljön, mert szerinte ehhez megfelelően erős széljárás-kombinációra van szükség. Ha a még három hétig Új-Zéland felett uralkodó sarki szelek kedvezőtlenek lesznek, akkor Fossett decemberben Svédországban próbálkozik újra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK