Vágólapra másolva!
Augusztus első szombatja bővelkedik a futóversenyekben. Ezen a napon négy helyszínen, különböző távokon állhatnak rajthoz a futást kedvelők.

Akik hosszabb távokhoz szoktak, augusztus 3-án, szombaton Szombathelyen futhatnak maratonit és félmaratonit. A helyi szabadidőközpontban kijelölt 8 kilométeres körpályán 8 órakor rajtol a mezőny. Nevezni is itt lehet a maratoni távra 800, a félmaratonra 500 forint ellenében a verseny napján 7 óra és háromnegyed 8 között. A részletekről a szervező Sri Chinmoy Marathon Team munkatársai adnak bővebb felvilágosítást a 06-30) 464-3269-es vagy a (06-30) 257-9603-as telefonszámon.

Mivel augusztus 3-a a hónap első szombatja, így ismét hendikep futóversenyt rendeznek a Margit-szigeten. A résztvevők egy szigetkört, azaz 5,2 kilométert futnak. A versenyen kutyás futók is indulhatnak. Nevezési díjként egész évre 800 forintot kell fizetni. A rajt a Hajós Alfréd Sportuszodánál lesz szombaton reggel 10 órakor. Bővebb felvilágosítást az érdeklődők a (06-1) 318-6146-os telefonszámon Dinnyés Judittól kérhetnek.

Tatán is futóversenyt szerveznek augusztus 3-ára. A XIX. minimaraton utcai futóverseny 1984 óta a helyi önkormányzat hagyományos sporteseménye. A futók a Magyary Zoltán Művelődési Központtól rajtolnak délután 16 órakor, és a 14 kilométeres táv teljesítése után itt is érnek célba. A kijelölt futópálya Tata legszebb részein, a hangulatos utcákon, az Öreg- és a Cseke-tó partján vezet. A versenyre nevezni augusztus 1-jén, pénteken 15 és 19, illetve szombaton 8 és 15 óra között lehet a művelődési háznál. A futást energiapótló zsíroskenyér-parti követi. A részletekről bővebb felvilágosítással Horváth Zoltán szolgál a (06-30) 939-4017-es telefonszámon.

A szombati futóesemények esti versennyel zárulnak Orfűn. A szombati Orfűi Tó-show futóverseny mezőnye este 19 órakor rajtol a helyi kistó mellett felállított rajt- és célközpontból. A táv nemre és korra való tekintet nélkül mindenkinek 7,5 kilométer. A nevezési díj felnőtteknek 300, gyerekeknek 14 éves kor alatt 200 forint. Eredményhirdetés este 20 óra körül várható. Díjazásban a befutó első három női és férfi versenyző részesül, de a többi induló sem marad ajándék nélkül. A szervezők a rajtszámok alapján több értékes ajándékot is kisorsolnak a részvevők között. A részletekről érdeklődni a (06-72) 440-518-as vagy a (06-20) 949-4250-es telefonszámon lehet.