Évente több millió turista látogatja meg az ősi kultúra emlékhelyeit, ahol évszázadokon keresztül mindennaposak voltak a kegyetlen ember- és gyermekáldozatok, ahol a kultikus labdajáték eredményhirdetése a vesztes csapatkapitány rituális lefejezése volt, és mindez nagyrészt Chac Mool esőisten kegyeinek elnyeréséért, hogy mindig legyen elég víz a szent kutakban, a chenekben. Mik is ezek a szent kutak, hogyan alakultak ki a föld alatti hatalmas víztározó rendszerek, és a maják hiedelmei után mit jelentenek a ma emberének? Ezek a kérdések foglalkoztattak bennünket, amikor az ürömi Kékség Búvárklubban belevágtunk a mexikói Yucatán-félszigetre tervezett barlangi búvárexpedíciónk szervezésébe.
Hihetetlennek tűnik, de valóban volt alapja a fenyegetésnek, ugyanis a délre nyíló barlangi üregekbe olyan mennyiségű fény jutott be a nappali órákban, hogy az a vízben élő mikroszkopikus növényi szervezeteknek bőven elegendő volt. Nappal oxigént termeltek ezek az egysejtű algák, de a sötétség beálltával a folyamat megfordult. Éjszaka oxigénelvonás és szén-dioxid-termelés indult meg, és hajnalra a sötét üregek mélyén halálos gáz ülte meg a vízfelszínt. Aki éjszaka hajolt a víztükör fölé, semmibe véve a papok intelmeit, megmagyarázhatatlan módon rosszul lett, és rövid időn belül halálát lelte. Akkoriban az egyébként is igen rövid élet végét vagy betegség, vagy - ami megszokottabb volt - halálos sérülés jelentette az egyszerű földművelőknek, de hogy egy jó erőben lévő, fiatal férfi teljesen ép testtel, vérző sebek nélkül egyszerűen csak meghaljon? Ez valóban csak a szent helyeket őrző istenek munkája lehet...
Hogyan is alakultak ki az évszázadokig rettegve tisztelt mély vizek, maja nyelven dzonotok és a víznyerő, kultikus szent kutak, a chenek?