Vágólapra másolva!
Az Oracle BMW Racing nyerte a tavaly döntős Prada ellen az első forduló legnagyobb érdeklődéssel várt párharcát a vitorlás Amerika-kupa selejtezőjében,a Louis Vuitton Kupán.

Az olaszok ugyan jobban rajtoltak riválisuknál, de a 18,5 mérföldes, vagyis közel 30 km-es táv felénél már a Peter Holmberg kormányozta hajó vezetett, és végül 42 mp-cel nyert.

Ennél is szorosabb befutót hozott a négyszeres Amerika Kupa-győztes Dennis Conner csapatának és a GBR Challenge-nek a vetélkedése, az amerikaiak mindössze 20 mp-cel győztek.

- Ha belegondolunk, hogy Conner együttese mögött mekkora tapasztalat áll, akkor büszkék lehetünk, mert nem voltunk lassúbbak - mondta Peter Harrison, a britek vezetője, majd hozzátette: - Tudtuk, hogy kemény fiúkkal kell felvennünk a harcot.

Amerika-kupa: félmilliárd eurós költségvetés/sport/x-mag/20020930amerika.htmlAmerika-kupa: 60 ezren a megnyitón/sport/x-mag/20020930amerika1.html

Ezzel arra utalt, hogy a Stars and Stripes egyik főtámogatója az ismert potencianövelő gyógyszer, a Viagra.

A másik két párharcban biztosan nyertek az esélyesek: a svájci Alinghi 4:48 percet vert a francia Le Defi Areva, az amerikai One World pedig 5:43-at az olasz Mascalzone Latino csapatára.

A kilenc kihívó közül mindenki kétszer méri össze tudását a másikkal az első körben. November 1-jén az utolsó búcsúzik, a többiek két ágon folytatják a küzdelmet. A Louis Vuitton Kupa fináléját januárban rendezik, a győztesre az öt győzelemig tartó februári döntőben a címvédő Team New Zealand vár.