Vágólapra másolva!
Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Budapesti Atlétikai Szövetség a kegyeleti váltófutást a Városligetben, az eseményen ezúttal 170 csapat 2210 versenyzője vett részt.

A legnépesebb mezőnyben, az általános iskolások között a fiúknál és a lányoknál is a XVI. kerületi Szerb Antal Általános Iskola és Gimnázium csapata győzött. A középiskolásoknál a Veres Pálné Gimnázium fiú, illetve a Kölcsey Ferenc Gimnázium lány váltója bizonyult a legjobbnak, míg az egyetemisták viadalát mindkét kategóriában a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karának (TF) együttese nyerte.

A helyezettek sportfelszerelést és vásárlási utalványt kaptak.