Vágólapra másolva!
"Görög Déli Trilógia" néven hármas vállalkozásba fogott Nikosz Mangitszisz. A hellén hegymászó a Kaukázus meghódítása után a 2004-es olimpia zászlóit szeretné kitűzni az Antarktisz és az Andok legmagasabb pontján.

Másfél évvel a 2004-es athéni olimpia előtt Nikosz Mangitszisz komoly sportteljesítményre vállalkozott. A görög hegymászó augusztus elsején már feljutott a Kaukázus legmagasabb csúcsára, az 5642 méter magas Elbruszra, s kitűzte az olimpiai lobogót. A harminchárom éves sportember előtt még hármas küldetés áll: szeretne eljutni az Antarktiszra, megmászni a déli kontinens legmagasabb pontját, az 5129 méter magas Vinsont, majd Dél-Amerikában feljutni az Andok 6960 méteres csúcsára, az Aconcaguára.

A "Görög Déli Trilógia" névre keresztelt vállalkozást Mangitszisz napokon belül megkezdi, s tervei szerint hatvan nap alatt, február közepére teljesíti is azt. A Déli Sarkra a Patriot Hills-i alaptáborból indulna a kalandor, s kevesebb, mint húsz nap alatt teljesítené a 250 km-es távot. Visszafelé már repülőgéppel érkezne a McMurdo-bázisra. Rövid pihenő után ismét Patriot Hillsből vágna neki a Vinson-csúcsnak, ez számításai szerint tizenöt napot emésztene fel, csakúgy, mint a küldetés zárószakasza. Az Andokban a Chile és Argentína határán lévő Puente Del Incas falu lenne a kiindulópont, onnan a Plaza de Mules alaptáboron keresztül még két megállóval érne fel az Aconcagua-csúcshoz.

Pincési László