Vágólapra másolva!
Átlagosan több mint negyven százalékkal drágulnak az idén a különböző horgászjegyek a Balatonnál - mondta Szakál Tamás, a Balatoni Halászati Rt. balatoni üzemegység-vezetője hétfőn Siófokon.

A mintegy százezer magyar és külföldi horgászt érintő idei áremelés során megszűnt az eddigi kedvezményes nyugdíjas jegy.

Forrás: MTI


A part menti felnőtt horgász éves jegy ára 6 ezerről 10 ezer forintra nő. A bérlettel a tóparttól 1.500 méter távolságig szabad halat fogni.

Az ifjúsági éves általános horgászjegy 5 ezer forintról 7 ezer forintra drágult, a part menti ifijegy ára pedig 1500-ról 2100 forintra nőtt.

Hasonló arányban emelkedtek a Balatonnál a kétnapos, a heti, a gyermek, a Kis-Balatonnál a part menti, valamint a Balaton délnyugati partjainak közelében található Nyugati Övcsatornánál használható horgászjegyek árai is.

A napi jegyek ára megkétszereződött, a part menti felnőtt napi horgászjegy 500 helyett 1000 forintba kerül az idén.

Kiszedik a Balatonból az otthagyott horgászkellékeket/sport/x-mag/20021122kiszedik.htmlHalászat a Balatonon/sport/x-mag/20021028halaszat.html

Tavaly a part menti halfogásra jogosító éves nyugdíjas-horgászjegy 3 ezer forintba került, idén ez a kedvezmény megszűnt.

Szakál Tamás elmondta: évek óta nem emeltek árat, most azért vált szükségessé, mert a környező dunántúli, somogyi, Balaton-környéki horgásztavakon a balatoninál magasabbak voltak az árak, és megnőttek a halőrzés költségei is.

Hozzátette: a társaság a Balaton halállományát 13 halőrrel igyekszik megóvni a nagy károkat okozó orvhorgászoktól, orvhalászoktól.

Egy halőr foglalkoztatása évente átlagosan kétmillió forintjába kerül a cégnek, ehhez járulnak az egyéb kiadások, például az üzemanyagköltségek.