Vágólapra másolva!
Ki szeretné szokásos évi, mindössze egy-kéthetes vagy pár napos sítúráját izomláztól szenvedve vagy éppen sérüléssel bajlódva eltölteni? A megoldás a tervszerű, időben elkezdett felkészülésben rejlik. A teremben vagy szabadban végzett edzések gyakorlatanyagát körültekintően kell összeállítani, fokozatosan és az egyéni képességekhez mérten növelve az időtartamot és a terhelést.

Bár a síszezon már megkezdődött, még nem késő elkezdeni szervezetünk felkészítését a havas terhelésre. A síelés ugyanis igen nagymértékben veszi igénybe a szervezetet, egy-egy lesiklás szinte minden izomcsoportot megdolgoztat. Rákészüléssel azonban elkerülhető a későbbi, az egész utazást megkeserítő izomláz, sőt a balesetek, sérülések kockázata is jelentősen lecsökken. - A felvonós közlekedés lecsökkentette a pihenőidőt a síelés közben, így az egész napos sportolás igen komoly állóképességi megterhelésnek számít. A fáradás elsősorban a figyelem és a koordináció romlását vonja maga után, ami könnyen balesetekhez vezethet. Az utazást megelőző "sígimnasztikai" előkészülettel azonban elkerülhetjük a téli vakációt kísérő kellemetlen tüneteket, baleseteket - állítja Bakacsi Zoltán, nemzetközi síoktató. A sízéshez szükséges speciális képességek fejlesztése ráadásul az általános erőnléti szintet és a szervezet ellenálló képességét is növeli, így egészségmegőrző szerepe is van.

Az elsődleges feladat az alsótest izomzatának, a comb- és a farizmok edzése. Nem hanyagolható el emellett azonban az általános állóképességfokozás, a gyorsaság, hajlékonyság, illetve az egyensúlyérzék fejlesztése, valamint a gerinckörüli izmok és a hasizomzat erősítése sem. A cél eléréséhez ideális esetben heti 2-3 alkalommal végzett 1-1,5 órás edzés szükséges. A terhelést és az intenzitást mindenki saját edzettségi szintjéhez mérten növelje. Nincs értelme már a felkészülés kezdetén hosszantartó izomlázat beszerezni, ami csak gátolja az edzés folytatását.

Síbörzék Pesten és Budán/sport/x-mag/20030108siborzek.htmlSíedzések a teljes szezonra/sport/x-mag/20021217siedzesek.htmlSíruhák tetőtől talpig/sport/x-mag/20020115siruhak.htmlTanácsok sífelszerelés vásárlásához/sport/x-mag/20011220tanacsok.htmlSíelésről a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/szorakozas,_pihenes,_sport/sport/teli_sportok/sieles/

A kezdeti időszakban az állóképesség fejlesztése a legfontosabb feladat. - Az első két hétben csak állóképességi futásokat, kerékpározást végezzünk! Részt vehetünk még különböző típusú fitnesztermi órákon, úgymint cardio-aerobik vagy spining-foglálkozásokon, illetve használhatjuk a lépegetőgépet is. A sízés terepviszonyainak megfelelően ne sík terepen, hanem előbb lejtőn lefelé, majd - a keringési-légzési rendszer felfrissülése után - hegynek felfelé fussunk - tanácsolja a síoktató. A későbbiekben - fokozatosan - erősítő részek beiktatása is szükséges az edzésprogramba. A kondicionálás ezen szakaszában a törzs izmait, a has- és hátizmokat, valamint a comb- és a farizmokat vegyük célba! A szakember szerint a leghatékonyabb gyakorlatok: a felülés, a törzsemelés, a lábak emelése előre és hátra, valamint a guggolások, szökdelések végzése.