Vágólapra másolva!
Újabb maratoni labdarúgó-mérkőzésre készül a budapesti Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium.

A már hatodik alkalommal sorra kerülő tanár-diák találkozón több mint 33 órán át, egészen pontosan 2003 percig szeretnének játszani. Az előjelek szerint az erőpróbát a "idősebbek" csapata bírja majd kevésbé, ezért őket meghívott vendégek és sportolók erősítik.

A rendezvény pénteken 8 órakor kezdődik, és másnap 17.23 óráig tart.