Vágólapra másolva!
Alig három nappal azután, hogy többszöri halasztást követően útnak indult, máris nehézségekbe ütközött Ellen MacArthur, az utóbbi években sikert sikerre halmozó brit vitorlázónő, aki csapatával Bruno Peyron Föld-kerülő gyorsasági csúcsát szeretné megdönteni a Jules Verne Trophy keretében.

A Kingfisher II nevű katamarán jelenleg a Kanári-szigetektől délre, az afrikai partok közelében halad - meglehetősen komótosan. Az első néhány napon jó szele volt a vitorlásnak, mostanra azonban mindez már a múlté. "Nem sok választási lehetőséget hagytak nekünk az égiek. Minden egyes pici széllökést igyekszünk kihasználni, s eközben reménykedünk abban, hogy a következő huszonnégy óra szerencsésebb lesz" - fogalmazott a navigátor.

A csapat egyébként kilenc óra huszonöt perces hátrányban van Peyronhoz képest, aki tavaly ugyanezzel - az akkor még Orange nevet viselő - hajóval hatvannégy nap nyolc óra harminchét perc és negyven másodperc alatt teljesítette vállalkozását.

A Jules Verne Trophyt 1985-ben alapították, az ötletet a híres francia író Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regénye adta. MacArthur előtt tizenkilenc nappal indult el egy másik csapat is. A francia Olivier de Kersauson és legénysége jelenleg az Indiai-óceánon hajózik, s jó esélye van a csúcsdöntésre.