Társoldalunk:

Az Alinghi nyerte az Amerika-kupát

A svájci Alinghi megnyerte az 5. futamot is a címvédő Team New Zealand ellen az Auckland melletti Hauraki-öbölben rendezett vitorlás Amerika-kupán, s így a viadal 152 éves történetében először született európai diadal.

Forrás: EPA
Az esélytelenebbnek tartott hajó fölényesen nyerte a viadaltFotó: EPA

Az öt sikerig tartó döntőt végig a svájci egység uralta, s a befejező szakaszon is fölényesen, 45 mp-es előnnyel győzött a tartalékárboccal versenyző hazaiak ellen. A célba érkezést követően a finálé előtt esélytelenebbnek tartott hajó legénysége azonnal pezsgőt bontott, s megkezdődött az ünneplés. "Hihetetlenül büszke vagyok arra, amit elértünk. A sikert elsősorban annak köszönhetjük, hogy nincs igazán gyenge pontunk" - mondta Russel Coutts kormányos, aki sorozatban harmadszor nyerte meg a világ leghíresebb és legrégibb vitorlásversenyét, 1995-ben a Black Magic-kel, 2000-ben pedig éppen a Team New Zealanddal lett első.

A címvédőt kormányzó Dean Barker természetesen csalódottan vette tudomásul a kudarcot, de sportszerűen elismerte, hogy jobb volt a rivális. "Fenomenális teljesítményt nyújtottak, végig ők irányították a küzdelmet, s teljesen megérdemelten hódították el a kupát" - mondta.

Ernesto Bertarelli tulajdonos és csapatfőnök genfi vitorlásklubjában több száz szurkoló ünnepelte az Alinghi győzelmét. A város már készül a legénység fogadására, a tervek szerint a sportemberek szombaton érkeznek haza. A svájci posta irányítói közvetlenül a világraszóló diadal után bejelentették: különleges bélyeget hoznak forgalomba a győztes hajó tiszteletére. Az "Alinghi, Svájc" feliratú képen az éppen versenyző vitorlás lesz látható.

Az Amerikai-kupa legutóbbi 10 kiírásának győztese
1974: Courageous (amerikai, Ted Hood)
1977: Courageous (amerikai, Ted Turner)
1980: Freedom (amerikai, Dennis Conner)
1983: Australia II (ausztrál, John Bertrand)
1987: Stars and Stripes (amerikai, Dennis Conner)
1988: Stars and Stripes (amerikai, Dennis Conner)
1992: America3 (amerikai, Bill Koch és Buddy Melges)
1995: Black Magic (új-zélandi, Russel Coutts)
2000: Team New Zealand (új-zélandi, Russel Coutts)
2003: Alinghi (svájci, Russel Coutts)

KAPCSOLÓDÓ CIKK