Vágólapra másolva!
A hűvös idő ellenére több száz helyi és környékbeli futó szaladt át a viadukton szombat délelőtt Veszprémben. A férfiak és a nők mezőnyében is helyi atléta szakította át elsőként a célszalagot.

A VEDAC válogatott atlétái, Kovács Tamás és Kiss Melinda a 2. Matáv Vivicittá városvédő futás közel 850 főt számláló mezőnyében bizonyultak a legjobbnak. Idén így sikerült végre a veszprémi futóknak bevenniük a dobógó legfelső fokát, hiszen tavaly két vidéki futó vitte el a közép- és hosszútávfutóiról híres város versenyzői elől az aranyérmet.

Kovács nemcsak rajt-cél győzelmet aratott, hanem legyőzte edzőjét Szemán Jánost is, akinek be kellett érnie a dobogó harmadik fokával. - Bíztam a győzelmemben. Hazai közönség előtt mindig jó versenyezni, és ez segített. A cél előtti emelkedőn már csak arra figyeltem, hogy az edzőmet le tudjam győzni - értékelt a versenyt követően a győztes.

A hölgyek mezőnyében Kiss Melindának nem volt igazán olyan ellenfele, aki ezen a napon megszoríthatta volna. Magabiztos, imponáló fölénnyel nyerte meg a versenyt. - Nagyon jól ment, és így élveztem minden lépését a futásnak. Igaz, lehetett volna egy kicsit melegebb is, mert a kezeim szinte lefagytak - összegzett Kiss a célban.

Matáv-Vivicittá városvédő futás/sport/x-mag/20030331matavvivicitta.html8200-an futottak a városért/sport/x-mag/200304078200an.htmlUtcai futások országszerte/sport/x-mag/20030409utcai.html

A Matáv Vivicittá városvédő futás következő vidéki helyszíne Pécs, ahol első ízben rendezik a viadalt. Április 27-én, vasárnap 11 órakor: Startolj a Dzsámi előtt!

Eredmények
Férfiak
1. Kovács Tamás (VEDAC) 7:46
2. Szirbek Zsolt (VEDAC) 8:05
3. Szemán János (VEDAC) 8:06

Nők
1. Kiss Melinda (VEDAC) 9:28
2. Lennertné Auerbach Szilvia (Vörösberényi DSE) 11:32
3. Tóth Alexandra 12:04