Vágólapra másolva!
Évek óta a mountainbike-szezon egyik fontos nyitóeseménye a Pilisben (korábban Pilisvörösváron, újabban Pilisszántó határában) megrendezett Pilis-kupa. Idén sem volt ez másképp, múlt hétvégén, 2003. április 13-án zajlott le a verseny, amelyet a pilisvörösvári egyesület, a Pilis Cross Country Club rendezett meg.
Forrás: ORIGO


A rajt a Pilisszántó végén lévő buszfordulónál volt, majd rövid egyenes szakasz után vetették be magukat a kerekesek a dombok közé, ahol megkezdődött az igazi küzdelem egymással és a tereppel. A lebonyolítás a hagyományosnak mondható beosztásban zajlott, reggel 10 órakor indultak a leggyorsabbak, az elit mezőny különféle kategóriái (felnőtt férfi, elit nő, junior férfi, veterán). A leghosszabb távot, 9 kört a felnőtt férfiak tekertek, a többiek életkortól és nemtől függően arányosan kevesebbet - juniorok 6 kör, nők, veteránok 5 kör.

Forrás: ORIGO


Az elit mezőny után következett az "utánpótlás" rajtja, ahol serdülők és még kisebbek tekerték végig becsülettel a rájuk szabott távot. Igazán meglepő volt, amikor 10 éves gyerekek teljesen hétköznapi bicikliken mentek végig az igen komoly terepen.

Forrás: ORIGO


A rendezők nemcsak a sorrendet, hanem sok más információt (köridők és eredmények mindenféle szempontok szerint) is közzéteszik honlapjukon.

Kun László

Fotók: Kopornoky Péter